2025. július 31., csütörtök - Oszkár

Versenypiaci hírek

Több időt töltenek az interneten a baby boomerek, mint a Z generáció tagjai

2024-08-22 453

Az egyes generációk médiafogyasztási szokásait vetette össze a 2024 első negyedévében készült felmérések alapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, az NMHH. Az elemzés négy korosztályba csoportosította a hazai felnőtt népességet: a baby boomerekhez az 1964-ig, az X generációhoz az 1965-1979 között, az Y generációhoz az 1980-1994 között, a Z generációhoz pedig az 1995-2006 között születetteket sorolta. A kutatás elsősorban azt vizsgálta, hogy az adott korcsoportok mekkora arányát érték el az egyes médiaplatformok, valamint, hogy az elért közönség mennyi időt töltött ezek fogyasztásával.

Az elemzésből kiderül, hogy a rádió a vizsgált negyedévben egy nap átlagosan 5,4 millió embert ért el; a legnagyobb arányban a baby boomerek hallgattak rádiót, a fiatalabb generációk felé haladva pedig a korcsoportok egyre kisebb hányadát volt képes megszólítani a platform, ugyanakkor a Z generáció tagjai több időt töltöttek rádióhallgatással, mint az Y generáció.
Az is megfigyelhető, hogy minél fiatalabb egy korcsoport, annál inkább az online rádióhallgatást preferálja a hagyományos rádiózással szemben, ennek ellenére a legfiatalabbak körében is a hagyományos rádiózás maradt a legnépszerűbb fogyasztási mód – tették hozzá.
Csak az Y generáció tagjaira igaz, hogy leginkább autózás közben hallgatnak rádiót, a többi generációnál az otthoni rádióhallgatás maradt a rádióhasználat legnépszerűbb formája.

A teljes cikk: Több időt töltenek az interneten a baby boomerek, mint a Z generáció tagjai

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display

Versenyben

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

A Shopper Park Plus Nyrt. property management partnere az ESTON International - Savills

A Shopper Park Plus Nyrt. property management partnere az ESTON International - Savills

More details
Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője