2026. július 2., csütörtök - Ottó

Versenypiaci hírek

3 éve alakult magyar parfümcég lett a Fradi mezszponzora

2024-07-04 660

Miközben mindenki a Gazpromot várta, egy magyar parfümgyártó, a SUPERZ. Budapest érkezett Fradi-mezszponzornak. A cégnek nemzetközi álmai vannak, és a tulajdonosa szerint a focicsapattal kötött szerződés csak a kezdet.

Április végén írta meg a Blikk, hogy az FTC labdarúgócsapata szembemegy az európai fősodorral, és a Gazprommal tárgyal arról, hogy főszponzor legyen, és a neve kerüljön fel a sokszoros bajnokcsapat mezére is.

A hír hallatán már akkor sokan felvonták a szemöldöküket, hiszen bár az orosz állam tulajdonában lévő gázóriás nemcsak a német Schalkénak, hanem az UEFA-nak is kiemelt támogatója volt – 10 évig, 2012 és 2022 között volt a Bajnokok Ligája egyik kiemelt partnere, ezért évente közel 34 millió fontot, több mint 15,5 milliárd forintot fizetett az UEFA-nak – korábban, az orosz–ukrán háború 2022. februári kitörése után mindkét helyen szerződést bontottak vele. Ez pedig nem is meglepő, hiszen Magyarország kivételével az egész EU igyekezett megszakítani kapcsolatait az orosz állami szférával, így az odaköthető cégekkel is, nehogy az a vád érhesse őket, hogy közvetve bár, de támogatják az orosz agressziót Ukrajnában.

Folytatás a hvg.hu oldalán >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője