2026. február 27., péntek - Ákos, Bátor

Versenypiaci hírek

Önálló életre kelt az Apple Pay, volt, akitől több mint félmillió forintot vontak le

2024-06-27 772

Több olvasónk is jelezte: az Apple Pay váratlanul és teljesen indokolatlanul több tranzakciót is végrehajtott. Úgy tűnik, hogy a levonásokról az Apple tehet. A probléma szinte az összes bankot érinti. Az OTP felvette a kapcsolatot az Apple-lel. Egyik olvasónktól 5 perc alatt 74 tranzakcióval 550 ezer forintot vontak le, a bankja tiltotta a kártyáját.

Több olvasónk jelezte, hogy valami probléma van az Apple Payjel: tömegesen von le pénzeket. Volt olyan olvasónk, akitől kétszer 990, majd még egyszer 1990 forintot vett le a rendszer. Egy másik olvasónk jelezte, hogy egyszer 2390, majd 2990 forinttal terhelték a bankkártyáját.

Olvasónk értesítette az esetről az OTP-t, ahol azt a választ kapta, hogy „százával hívják őket”, és a bank tájékoztatása szerint az Apple-nél történt probléma.

Reagált az OTP

Az OTP Bank megkeresésünkre az alábbi választ küldte: „Információink szerint több bankkártya-kibocsátó kártyáival több banknál tömeges, indokolatlan terhelések történtek. Szakembereink a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtették”.

AZ APPLE-lEL IS FELVETTÉK A KAPCSOLATOT.

Majd levelük végén kiemelték, hogy jelenleg is folyik a helyzet monitorozása, elemzése. „Egyelőre bővebb információt nem szeretnénk adni”.

Egy másik pénzintézet magas rangú banktisztviselője az Indexnek azt mondta, hogy jelenleg nagy erőkkel vizsgálják a probléma mértékét. Ők is számos bejelentést kaptak.

Húsz perc alatt 80 000 forintot vontak le

Szerkesztőségünk e-mail-címére több száz panasz érkezett, igyekszünk mindegyikre válaszolni. Olvasóink az alábbiakról számoltak be:

  • az Erste-ügyfelek is jelezték a problémát, a pénzintézet azt válaszolta, hogy már több jelzést kaptak az ügyfeleiktől;
  • volt olyan olvasónk, akitől szerda este 5490 forintot vont le az Apple.
  • Egy másik olvasónk azt jelezte, összesen négy tranzakció sikeres volt (nagyjából 12 ezer forint értékben) és kettő sikertelen, miután csökkentette a kártyáján a limitet. A bankja neki azt javasolta, hogy ideiglenes tiltsa le a kártyáját.
  • Egyik olvasónktól 5 perc alatt 74 tranzakcióval 550 ezer forintot vontak le, a bankja tiltotta a kártyáját.

A teljes cikk: Önálló életre kelt az Apple Pay, volt, akitől több mint félmillió forintot vontak le

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
Most éri meg igazán egy használt lakásból új építésűre váltani

Most éri meg igazán egy használt lakásból új építésűre váltani

More details
KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Pentagon: bármi áron megszerzik az egyik legnagyobb AI-cég szolgáltatását

Pentagon: bármi áron megszerzik az egyik legnagyobb AI-cég szolgáltatását

More details
Ausztrália csatlakozott az India AI Impact Summit nyilatkozatához

Ausztrália csatlakozott az India AI Impact Summit nyilatkozatához

More details
Bárány Napok – Gasztronómiai kaland 2026. március 28–29-én!

Bárány Napok – Gasztronómiai kaland 2026. március 28–29-én!

More details
Szavatolt biztonság – raktárak és lejárati idők

Szavatolt biztonság – raktárak és lejárati idők

More details
Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul

Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul

More details
Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újság fogyasztásban!

Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újság fogyasztásban!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője