2026. január 13., kedd - Veronika

Versenypiaci hírek

Hamarabb jöhet az iPhone forradalma, mint gondolná

2023-12-11 666

Bár időtálló külsejének köszönhetően még ma is egy modern készüléknek néz ki, bőven több mint hat éve már, hogy az Apple bemutatta az első, Face ID-val szerelt telefonját, az iPhone X-et. Az iPhone jubileumi, tizedik születésnapját ünneplő készülék – innen az elnevezés is, az X a római tízest jelöli – egy teljesen új jövőképet állított fel az Apple előtt, amit a vállalat azóta is követ.

Nem titok, hogy az Apple célja egy olyan készülék létrehozása, amelynek előlapját csak egy tökéletesen szimmetrikus kijelző fedi, amibe semmi sem zavar bele. Az első lépés ennek eléréséhez a Home gomb selejtezése volt, aminek köszönhetően már a készülék aljáig le tudott nyúlni a kijelző. A mobil tetejénél azonban már jóval nehezebb dolga van az Apple-nek – bár szépen lassan itt is el fogják érni, amit szeretnének.

Az iPhone X az első generációs Notchcsal debütált, ami magába foglalta a Face ID működtetéséhez szükséges teljes TrueDepth kamerarendszert, illetve a hangszórót is. Szépnek nem volt mondható, hiszen meglehetősen nagy volt – de legalább tette a dolgát. Ezt váltotta az iPhone 13-akban egy második generációs, kisebb kiadás, az iPhone 14 Próban pedig debütált a ma is használatos Dynamic Island, amely a TrueDepth kamerarendszer bizonyos elemeit (például a közelségérzékelőt) már a kijelző alá rejtette. A Dynamic Island ráadásul nemcsak kisebb, de praktikusabb is lett, az Apple ugyanis egy teljes szoftveres felületet épített a pirula alakú kivágás köré.

Ezzel azonban még mindig nincs megelégedve a vállalat. A legfrissebb pletykák szerint az iPhone 17-be egy második generációs Dynamic Island kerülhet, ami már csak kör alakú lesz, az iPhone 19-ben pedig a szelfikamera is a kijelző alá költözik, ezzel elérve az iPhone-ok jelenlegi generációjának csúcsát – de ne szaladjunk ennyire előre.

Miért nem csinálják meg mindezt már most?

A pletykákat olvasva természetesen sokakban felmerülhet a kérdés, hogy az Apple miért nem valósítja meg mindezeket már most – hiszen a technológia jelenleg is elérhető, sőt kijelző alá ültetett előlapi kamerával rendelkező mobilokkal is találkozhatunk, elég csak a Samsung-féle Galaxy Z Fold5-re gondolni. A 9to5mac szerint az Apple-nek is több szabadalma van, ami ezt megvalósíthatóvá tenné, ám jelenleg mindez egyszerűen túl sok kompromisszummal járna,

különösen egy olyan készülék esetében, amelyet elsősorban a kamerás képességeivel reklámoznak.

Mint ismert, a kijelző alá épített szelfikamerák minősége még nem üti meg a hagyományos kialakítással rendelkezőkét, az Apple pedig tipikusan az a cég, amelyik nem enged meg magának egy ilyen szintű hátralépést. Éppen ezért a vállalat a pletykáknak megfelelően elsősorban csak a Face ID-ért felelős infravörös kamerát és dot projectort helyezi majd a kijelző alá, hogy a lehető legtöbb idejük legyen tökéletesíteni a technológiát.

A teljes cikk: Hamarabb jöhet az iPhone forradalma, mint gondolná

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

More details
Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

More details
Plakátkampányokkal nem lehet milliárdosokat meggyőzni

Plakátkampányokkal nem lehet milliárdosokat meggyőzni

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
Több mint 100 000 négyzetméternyi irodaterület kerül átadásra Bukarestben

Több mint 100 000 négyzetméternyi irodaterület kerül átadásra Bukarestben

More details
Az alkalmazkodás, nem a kihasználtság határozza meg az irodák sikerét

Az alkalmazkodás, nem a kihasználtság határozza meg az irodák sikerét

More details
FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője