2026. január 11., vasárnap - Ágota

Versenypiaci hírek

Így nullázta a rezsit rengeteg magyar család: hamar lecsaptak az állami ingyenpénzekre

2023-06-20 750

Az összesen 620 milliárd forintnyi kifizetett otthonfelújítási támogatás kevesebb mint fele ment el valamilyen energetikai korszerűsítésre a Pénzcentrum számításai szerint. Az MNB adataiból az derült ki, érdemben a rezsiemelés bejelentése sem lendített akkorát a dolgon, viszont úgy tűnik, hogy a napelemstop előtti kapkodásban rengetegen dönthettek úgy, hogy maguk termelik meg az energiát.

A hetekben jelent meg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Lakáspiaci jelentése, amelynek adataival a Pénzcentrum egy többrészes cikksorozatban foglalkozik. Az első részben az ingatlanpiaci tranzakciókkal foglalkoztunk, illetve az áremelkedéssel kapcsolatos mutatókkal. Mint akkor kiderült: van több olyan környék is Budapesten, ahonnan szinte teljesen kiszorultak a magyar ingatlanvásárlók, jobbára külföldiek engedhetik meg maguknak a lakásokat.

A második felvonásban a lakáshitelezéssel kapcsolatos statisztikát vizsgáltuk meg a több mint 50 jegybanki mutató közül. Mint kiderült, egyre kevesebb lakáshitelt vesznek fel a magyarok, miközben egyre magasabb önerőt használnak fel lakásvásárláskor. Ma Budapesten hitelből lakást vásárolni gyakorlatilag mindenkinek nagymértékű, már-már veszélyes anyagi kifeszítéssel járna, ez alól csak a háromgyerekes családok képeznek kivételt. Vidéken támogatás nélkül gyakorlatilag esélytelen kölcsönből ingatlant vennie egy családnak.

A teljes cikk: Így nullázta a rezsit rengeteg magyar család: hamar lecsaptak az állami ingyen pénzekre

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

More details
Tíz éve még magányos mesterek, ma már tízezren alakítják együtt a szakma jövőjét

Tíz éve még magányos mesterek, ma már tízezren alakítják együtt a szakma jövőjét

More details
10 éves koncepcióval köszöntik az új évet a logisztikai szakmai szervezetek

10 éves koncepcióval köszöntik az új évet a logisztikai szakmai szervezetek

More details
Walter Katalin általános vezérigazgató-helyettesként erősíti tovább a Winget

Walter Katalin általános vezérigazgató-helyettesként erősíti tovább a Winget

More details
A DHL 3000 négyzetméteres új központja a Libertyben lesz

A DHL 3000 négyzetméteres új központja a Libertyben lesz

More details
Otthon Start Expo, 2026. január 17.

Otthon Start Expo, 2026. január 17.

More details
Gyász Németországban: meghalt az egyik leggazdagabb üzletember

Gyász Németországban: meghalt az egyik leggazdagabb üzletember

More details
Válogatás a 2025-ös év magyar márkasztorijaiból

Válogatás a 2025-ös év magyar márkasztorijaiból

More details
Magyarországra jön a Lululemon

Magyarországra jön a Lululemon

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője