2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

Versenypiaci hírek

20 milliárd forintos beruházással épült meg az ország legnagyobb sütőüzeme

2023-03-07 1066

A magyar kormány stratégiai célja a rendszerváltás éveiben meggyengített hazai élelmiszeripar újjáépítése – jelentette ki Varga Mihály a Lipóti Tóth és Társai Zrt. 20 milliárd forint összértékű beruházásának átadásán Hatvanban.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: az elmúlt évtized munkájának köszönhető, hogy a magyar gazdaság a saját erejéből, a helyreállítási források nélkül is uniós átlag feletti növekedést ért el egy veszélyekkel és bizonytalansággal terhelt környezetben.

A rendszerváltás környékén az addig meghatározó élelmiszergyártó cégek nemzeti tulajdonból való kikerülése jellemző volt a sütőiparban, a cukoriparban, a tejiparban és a húsiparban is. Hiányuk ma, egy járvány után, valamint a szomszédban elhúzódó háború idején jobban érezhető, mint a rendszerváltás óta valaha – emelte ki Varga Mihály. Mint mondta: az elmúlt hónapok rámutattak arra, hogy folytatnunk kell az élelmiszeripar korábban megkezdett erősítését. A függetlenségünk csak úgy növelhető, ha a kapacitások növekedését a minőség, a termelékenység és az energiahatékonyság javulása is kíséri, és a kormány e cél érdekében az utóbbi években számos élelmiszeripari vállalkozás korszerűsítéséhez járult hozzá.

A tárcavezető a beruházásról szólva kifejtette: a projekt keretében az ország legnagyobb kapacitású kenyér, péksütemény és finompékáru gyártóüzeme jött létre. A 20 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő fejlesztés eredményeképpen 260 új munkahely létesült.

A Lipóti bolthálózat ma mintegy 70 alvállalkozóval és több mint 350 üzlettel rendelkezik, termékei mindenhol keresettek. A Lipóti Pékség jelenleg az egyetlen sütőipari vállalkozás, amely szinte országos lefedettséggel értékesít friss napi sütőipari termékeket – mondta Varga Mihály.

(Forrás: Pénzügyminisztérium, fotó: MTI/Komka Péter)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője