2026. június 10., szerda - Margit

Versenypiaci hírek

Nő az ügyfelek kitettsége a lakóingatlanok építése során - A gazdasági változások az építtetők terveire is hatással vannak

2023-01-25 625

Az építési kedv visszaesése, csökkenő számú szerződéskötés, infláció, drasztikus áremelkedések. A jelenlegi gazdasági helyzet az építőiparban is komoly átalakulásokat hozhat. A hitelkamatok növekedése, valamint az állami támogatások változása még erősebb hatással lesz a lakóingatlanok építési piacára. Ebben a piaci környezetben egyre fontosabb, hogy az építtetők stabil háttérrel és megfelelő szakembergárdával rendelkező cégeket válasszanak.

A KSH 2022-es novemberi adatai szerint az építőiparba sorolt vállalkozások termelési volumene 1,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, míg a szerződésállomány volumene 1 százalékkal csökkent. A vizsgált időszakban 20,9 százalékkal kevesebb új szerződést kötöttek: az épületekre 5,8, egyéb építményekre pedig 34,4 százalékkal kevesebbet. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró ünnepi közgyűlésén elhangzott: építési volumenben 20-25 százalék körüli visszaesést valószínűsítenek idén a magyar építőipari szereplők. A változások a lakóingatlanok építésére is kihatnak. Emiatt kiemelten fontos, hogy az építtetők körültekintően járjanak el a folyamatok tervezése és a cégek kiválasztása során. A piaci szereplők szerint ugyanis az idei év a 2008-as időszakhoz hasonló tendenciákat hozhat, a csökkenő építési kedv és a növekvő árak miatt a cégek akár az árakban is alulvállalással fognak szerződni, ami komoly rentabilitási kérdéseket vethet fel.

„Ha egy építtető nem kellő körültekintéssel választja ki azokat a cégeket, akikkel termékre, gyártásra vagy kivitelezésre szerződik, a jelenlegi piaci környezetben nagyobb veszélynek van kitéve. Fontos leellenőrizni a cég adatait, a munkaerőállományt, a referenciáit. Számos egyszemélyes vállalkozás hirdeti magát úgy, mintha komoly csapat és háttér állna mögötte. Ha egy cég mögött nincs valós emberi és gépi erőforrás, gyártói háttér, a kitettség jóval magasabb lesz, mint eddig bármikor” – hangsúlyozza Lovász Károly, az alumínium nyílászárók gyártásával és kivitelezésével foglalkozó KAV Hungária ügyvezetője, akiknél az elmúlt évben háromszorosára emelkedett azon megkeresések száma, melyek „helyrerakandó” épületek kapcsán érkezett be hozzájuk.

Ha egy építtető nem megfelelő hátterű céget választ, nagyobb az esélye arra, hogy nem, vagy nem olyan minőségben készül el az ingatlana, mint amilyen a tervekben, a szerződésekben szerepel. Előfordulhat, hogy nem fejezik be a házakat vagy annyira alacsony áron vállalnak el egy munkát, ami lehetetlenné teszi a magas szintű kivitelezést. Már a ház tervezési időszakában érdemes konzultálni az egyes területek szakembereivel is. A minél tudatosabb termék és alapanyag kiválasztása ugyanis a fenntartás során sokszorosan megtérül, elég csak a karbantartásra és a rezsiköltségekre gondolni. Nyílászárók esetében például érdemes a napvédelemre, a káprázásmentesítésre és az árnyékolásra is kiemelt hangsúlyt fektetni, ugyanis a mai üvegek hőtechnikai szempontból már annyira korszerűek, hogy sokkal nagyobb problémát jelent a növekvő meleg napok száma miatt a nyári hűtési költség növekedése.

I Forrás: www.thefusion.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az adatbiztonság és az AI-governance a következő nagy vállalati kérdés

Az adatbiztonság és az AI-governance a következő nagy vállalati kérdés

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Villámtempóban terjed a BNPL, két év alatt ötszörösére nőtt a magyar piac

Villámtempóban terjed a BNPL, két év alatt ötszörösére nőtt a magyar piac

More details
Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője