2026. május 18., hétfő - Erik

Versenypiaci hírek

Újra megnyílnak a legendás pesti DOMUS áruház kapui

2022-06-27 788

Az ikonikus épület földszintjén rövidesen újra megjelenik az élet. A 2012 óta helyi védettséget élvező angyalföldi DOMUS Áruház a hetvenes évek egyik legmegosztóbb budapesti épülete, hiszen a Lázár Antal (1941-) és Reimholz Péter (1942-2009) közös munkájaként, 1974-re megvalósult óriás felülről lefelé, fokozatosan visszaugratott lépcsőzetes homlokzatával, illetve kis üvegfelületeivel sokak szépségideáljától áll igen távol.

Egy dologban azonban az épületet nem kedvelők is egyetértenek: abban, hogy a 2011-ben bezárt legendás bútor- és lakberendezési áruház egykori épülete egész egyszerűen nem állhat üresen a város egy frekventált pontján.

Pedig tizenegy éve jórészt épp ez történik, köszönhetően annak, hogy a Róbert Károly körút és a Lehel utca találkozásánál álló áruházépület a metrótól túl messze áll, parkolóhelyeket nem rejt, a felújítása pedig vélhetően túl magas összeget venne igénybe ahhoz, hogy az egész egy bérlő kezébe jutva, az utolsó négyzetcentiméterig újra megteljen élettel.

A közelmúltban az épület kisebb részei már hasznosultak, most azonban a teljes földszinti szekciója kap új erőre, hiszen

az angyalföldi Diego áruház július 8-án ott nyitja meg újra a kapuit– derült ki annak hivatalos Facebook-oldaláról.

Remélhetőleg ez nem csak az épület túlélési esélyeit növeli, de a következő években a további szintek kihasználtsága is nőni fog, sőt, egyszer talán a rég megérdemelt felújításra is sor kerülhet majd.

I Forrás: 24.hu

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú, 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú, 2026. május 23-24.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál,  2026. május 14-16.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2026. május 14-16.

More details
Multikat előzve családi webshop lett az Ország Boltja

Multikat előzve családi webshop lett az Ország Boltja

More details
Milliókat bukhatnak az eladók: teljesen megváltozott a lakáspiac

Milliókat bukhatnak az eladók: teljesen megváltozott a lakáspiac

More details
Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

More details
A rossz értékelések döntik el, kiben bíznak a vevők?

A rossz értékelések döntik el, kiben bíznak a vevők?

More details
Osztalékfizetés 2026: Hogyan vegyünk ki pénzt a cégből?

Osztalékfizetés 2026: Hogyan vegyünk ki pénzt a cégből?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője