2024. március 29., péntek - Auguszta

Versenypiaci hírek

Gyárbezárást, elbocsátást jelentette be a magyar Unilever

2022-06-27 738

Az Unilever decemberben megszünteti a gyártást röszkei üzemében, az ott dolgozó 190 munkavállaló 80 százalékát érinti a tervezett csoportos létszámleépítés, 20 százalékukat pedig átveszi a gyár új tulajdonosa, a Mezőker Kft. - közölte az Unilever pénteken.

December elejéig minden dolgozónak garantálják a munkát, a felmondási idő az alkalmazottak egy részének december elején kezdődik, másik részüknek pedig 2023 március végén - tájékoztatta a cég az MTI-t.

Az Unilever a jelenleg Röszkén gyártott termékpalettájának közel harmadát a Mezőker Kft.-nek adja át bérgyártásba, a termékek nagyobb részének gyártását pedig saját romániai és német üzemeibe, illetve egy európai bérgyártó partneréhez telepítené át a tervek szerint 2023 március végéig.

A magyar tulajdonú élelmiszergyártó, a Mezőker Kft. közel három évtizede az Unilever zöldségszárítmány-beszállítója. A vállalat arra törekszik, hogy tovább erősítse együttműködését az Unileverrel azáltal, hogy átveszi a Delikát és néhány Knorr termék gyártását. A Mezőker egyúttal kifejezte azt a szándékát is, hogy megvásárolja a röszkei telephelyet, illetve az ott lévő gyártóeszközöket.

A friss élelmiszereket keresik a vásárlók

Az Unilever szerint a fogyasztói trendek az elmúlt években megváltoztak, a vásárlók az előrecsomagolt termékek helyett a friss élelmiszereket preferálják, a vállalatnak pedig alkalmazkodnia kell a megváltozott piaci körülményekhez, át kell szerveznie gyártókapacitásait, a termelést nagyobb üzemeibe koncentrálva.

Mérlegelniük kellett azt is, hogy a röszkei gyár a település sűrűn lakott részén található, így rendkívül korlátozott az üzem fizikai bővítésének, illetve a további Unilever befektetések és extra gyártási mennyiségek biztosításának lehetősége.

Segítséget ígérnek a dolgozóknak

"Míg a jövőbeli együttműködés a Mezőkerrel fenntarthatóbb jövőt biztosítana márkáinknak, tudjuk, hogy a bejelentésünk nehezen érinti a röszkei gyárunkban dolgozó 190 kollégánkat és 18 kölcsönzött munkavállalónkat is. Kollégáinkat tájékoztatjuk terveinkről és együttműködünk a munkavállalói érdekképviseletekkel azért, hogy olyan megoldásokat dolgozzunk ki, amelyek segítséget jelentenek dolgozóink számára" - mondta a közlemény szerint Alberto di Leo, az Unilever Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

"A vállalat haladéktalanul megkezdi a munkavállalókat érintő kérdések egyeztetését a röszkei gyár üzemi tanácsával és szakszervezetével."

Az Unilever marad és fejleszt

A közleményben hangsúlyozták, hogy Magyarország továbbra is stratégiai fontosságú gyártóbázis az Unilever számára, a röszkei üzem mellett két másik gyártóegysége is működik itt: Veszprémben jégkrémeket gyártanak, Nyírbátorban pedig Európa legnagyobb folyékony mosó- és tisztítószereket előállító háztartás-vegyipari üzemét működtetik. Mindkét helyszínen belföldi és exportpiacokra is termelnek. Az Unilever az elmúlt években 65 millió eurót fektetett be a két gyár fejlesztésébe, és további 35 millió euró beruházást tervez a közeljövőben. Alberto di Leo szerint mindez azt bizonyítja, hogy a veszprémi és nyírbátori gyár stratégiai fontosságú az Unilever európai gyártóegységei sorában.

Az Unilever a világ egyik vezető fogyasztási cikkeket gyártó és forgalmazó vállalata, amely közel 400 márka termékeit értékesíti több mint 190 országban. A vállalatcsoport, amely 69 ország több mint 300 gyárában állít elő késztermékeket, 52,4 milliárd euró értékű forgalmat bonyolított le 2021-ben.

Az Unilever Magyarország Kft. a globális Unilever hazai leányvállalata, 2021-ben 99,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Az Unilever Magyarországon 1077 dolgozót foglalkoztat és további 350 munkavállalónak ad munkát munkaerőkölcsönző partnereken keresztül - írta az MTI.

I Forrás: napi.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

More details
Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

More details
Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

More details
Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

More details
Nem akármilyen csalást lepleztek le a Liszt Ferenc reptérre vonatkozóan

Nem akármilyen csalást lepleztek le a Liszt Ferenc reptérre vonatkozóan

More details
Ennyi volt: Betiltották az AMD és az Intel processzorainak használatát is a kormánygépekben Kínában

Ennyi volt: Betiltották az AMD és az Intel processzorainak használatát is a kormánygépekben Kínában

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Így is jelenthetik a gyermekek az online bántalmazást

Így is jelenthetik a gyermekek az online bántalmazást

More details
Hatalmas bajban vannak a kerékpárgyártók

Hatalmas bajban vannak a kerékpárgyártók

More details