2025. december 22., hétfő - Zéno

Versenypiaci hírek

A diákok szerint 174 ezer forint szükséges a megélhetéshez

2022-04-25 577

Öt év után újra megszondáztatták a 18-25 éves korosztályt: a Schönherz Iskolaszövetkezet a Z-generáció munkával, valamint megélhetéssel kapcsolatos vágyait és elvárásait térképezte fel. A nagyszabású kutatásban közel 1.200 hallgató vett részt az ország összes egyeteméről és főiskolájáról, a válaszok pedig jócskán tartogattak meglepetést, hiszen a jövő munkavállalóinak véleménye több ponton eltér az 5 évvel korábbi nemzedékhez képest. 

1169 fő töltötte ki a szakmai diákmunkák közvetítésére specializálódott Schönherz Iskolaszövetkezet kérdőívét, amely vizsgálta többek között a munkahelyválasztási preferenciákat, az elvárt munkakörülményeket és a fizetési igényeket is. 2017-ben még a felnőtthöz méltó bánásmódért álltak ki a fiatalok, ma a home office lehetősége és a szabad alkotómunka már fontosabb számukra. Meglátásuk szerint 174.000 forint szükséges ma a havi megélhetéshez, de kiderült az is, hogy mekkora összeg esetén éreznék komfortosabbnak az életüket.

Mi a fontos a mai fiatalok számára egy munkahelyen? 

A válaszadóknak egy 17 munkahelyi adottságot felsorakoztató listából a számukra 5 legfontosabbat kellett megjelölniük. A rangsor első helyére nem meglepő módon a fizetés került, ugyanakkor nem sokkal maradt alul a rugalmas munkarend iránti vágy. A TOP5-be emellett a tudásbővítésre és szakmai tapasztatalatszerzésre vonatkozó igények kerültek be, és hogy mindezt megfelelő munkakörülmények között, jó munkahelyi hangulatban tehessék.

– Öt évvel ezelőtt a felnőtthöz méltó bánásmód igénye a TOP5-ben jelent meg, mára azonban ugyanez csak a 9. helyet érte el. A kutatás teret biztosított további igények felsorakoztatásának is, és kimagaslóan sokan fejezték ki abbéli vágyukat, hogy szeretnének alkotómunkát végezni a cégnél, így érdemben tenni hozzá a munkahely fejlődéséhez. Ezeken túl a fiatalok előszeretettel veszik azt is, ha a vezetőség megosztja velük (is) a céges információkat – árulta el Baross Levente, a kutatást végző Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke. 

diak1

A Z generáció megélhetésre vonatkozó igényei

Rákérdeztek arra is, hogy milyen összeg jár a diákok fejében megélhetési minimumot illetően, valamint hogy mekkora lenne az az összeg, amelyből úgy érzik, komfortosan élnének. A minimumot tekintve nagyon szerteoszló a vélemény: 40 ezertől egészen 500 ezer forintig érkeztek válaszok (annak függvényében, hogy a hallgatók kollégiumban, albérletben vagy otthon laknak-e), de a válaszadók többsége szerint 100-250 ezer forint közötti tartományban lehet a megélhetéshez szükséges összeg. Az összes válasz átlagát tekintve havonta 174.000 forint kell egy diáknak a megélhetéshez.

– Ezt az összeget ma tanulmányok mellett is meg lehet keresni. A szakmai diákmunkák átlagos órabére 2.000 forint körül mozog, így heti 20 órás, azaz félmunkaidős ráéréssel elérhető ez a bevétel. A felmérésünkből az is kiderül, hogy a diákok 55%-a hetente 20-30 órában tud(na) munkát vállalni, így a havi 174.000 forint iránti vágy végképp nem elképzelhetetlen – tette hozzá Baross Levente.

Meglepő, hogy sokaknak a minimumhoz képest plusz 10-20 ezer forint már elég lenne ahhoz, hogy komfortosabban érezzék magukat a bőrükben, és ne csak a kötelezőkre (lakhatás, étkezés, számlák) költsenek. Nagyátlagban viszont havi 75.000 Ft plusz segítene a fiataloknak, hogy szórakozásra, hobbira, utazásra és eszközvásárlásra is jusson az alapdolgok mellett. Egy egyetemista/főiskolás hallgató ma havi 250.000 forintot igényelne a kényelmesebb élethez.

minium1

Még néhány szó a home office-ról…

Ezt a kérdéskört a munkahelyválasztást befolyásoló tényezők felmérésénél a nyilatkozók 31%-a választotta az öt legfontosabb adottság közé. Ha az irodai bejárás, illetve otthonról dolgozás közül kellene választani, akkor a diákok 60%-a a home office mellett voksol, de ha maguk oszthatnák be a munkahetüket, akkor annak felét otthon, másik felét pedig a munkahelyükön töltenék.

A munkavállalással és megélhetéssel kapcsolatos elképzelések igen tanulságosak lehetnek a munkaadók számára, hiszen a megkérdezett fiatalok (akár dolgoznak jelenleg, akár nem) hamarosan kész szakemberként lépnek a munkaerőpiacra.

munkavegzes



I  Forrás: schiscom.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az európai létesítménygazdálkodási piac öt éven belül megduplázódhat

Az európai létesítménygazdálkodási piac öt éven belül megduplázódhat

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője