2026. július 1., szerda - Annamária

Versenypiaci hírek

Újjászületik a Concorde – jön a szuperszonikus gépek reneszánsza

2021-11-10 522

A Concorde 2003-as leállása óta nincs olyan repülőjárat, amely a hangsebesség feletti sebességgel, akár három óra alatt tenné meg a New York–London útvonalat. Több cég és az amerikai űrhajózási hivatal is komoly befektetésekkel igyekszik betölteni az űrt.

Bombaként robbant idén nyáron a hír: a United Airlines 15 darab szuperszonikus repülőt rendelt a Boom cégtől. Az egyelőre még ismeretlen denveri start-up vállalkozás Overture fantázianévre keresztelt gépmadara a tervek szerint 2029-ben áll menetrend szerinti forgalomba.

A legendás Concorde-ra hasonlító repülőkért a United a hírek szerint több mint 3 milliárd dollárt – darabonként 200 millió dollárt – fizet, és ezen felül 35 gépre kapott még opciót. Ha mindez megvalósul, akkor az amerikai légitársaság lesz hosszú évek után az első, amely szuperszonikus gépeket állít forgalomba.

A repülőgépgyártásban csak most megjelenő Boom mellett egy sor cég, sőt az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA is komoly erőfeszítéseket tesz, hogy lerövidítse a transzatlanti repülőjáratok idejét.

A brit–francia kooperációban előállított Concorde első menetrend szerinti járata 1976. január 21-én indult a London–Bahrein és a Párizs–Dakar–Rio de Janeiro útvonalakon.

A komoly állami támogatással létrejött szuperszonikus gép 27 évig tartó diadalútja jelentős profitot hozott a két üzemeltetőnek, vagyis az Air France-nak és a British Airwaysnek. (A Concorde megvásárlására tucatnyi légitársaság – így iráni, maláj és amerikai cégek is – jelentkeztek, de végül csak a franciák és a britek rendeltek 7-7 gépet.)

Ugyanis a New York–London vagy New York–Párizs útvonalon egy jegy ára 6-7000 dollár volt a kétezres évek elején!

A 2.0-ás szuperszonikus – vagyis a hangsebességnél gyorsabb – repülők az ígéretek/tervek szerint nemcsak gyorsak és energiatakarékosabbak lesznek az úttörőknél (ilyen volt ugyanis a Concorde-on kívül a szovjet TU 144-es típus is) de jóval halkabbak is.

Az Overture állítólag annyira lesz csupán hangos, mint egy személygépkocsi ajtajának csukódása tíz méter távolságból.

Ez önmagában azért is fontos, mert az amerikai légügyi hatóság 1973-ban éppen a hangrobbanások miatt tiltotta meg a Concorde-ok repülését az Egyesült Államok szárazföldi területe felett.

A szinte teljesen csendes működés a forradalmian új hajtóműrendszernek lesz köszönhető a gyártó szerint, s hogy ebből mi valósul meg, az legkésőbb az Overture 2026-os első próbarepüléskor kiderül.

A szuperszonikus repülés iránti igény fokozódását mutatja, hogy a Boomon kívül egy sor cég vágott bele az új típusú gépek – költséges – kifejlesztésébe. Ezek közül a luxus magánrepülőket gyártó Gulfstream és a Spike Aerospace látszik komolynak, de a NASA – éppen a kormányzati támogatásnak köszönhetően – is versenytársnak számíthat.

Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy az Aerion Supersonic elnevezésű vállalkozás a Boeing óriásvállalattal közös munkája is kudarcba fulladt. A floridai bejegyzésű cég – amelyet Robert Bass milliárdos hozott létre – 11,2 milliárd dollár értékű előrendelést gyűjtött be az új gépítusra, mégis csődbe ment.

A főleg üzleti turistákra fókuszáló szuperszonikus üzletág a pandémia miatt jelenleg tetszhalott állapotban van. Kérdés, hogy mikor lesz ismét komoly igény arra, hogy a jelenlegi hét-nyolc óra helyett 3-4 óra alatt el lehessen jutni Londonból a New York-i JFK repülőtérre, vagy vissza.

A Concorde és a mostani fejlesztésekben érintett új gépek is csak 60-80 személyes gépmadarakat jelentenek, ennek ellenére nem biztos, hogy a járvány végén ismét lesz jelentős igény a szuperszonikus kapcsolatra az óceán két partja között.

| Forrás: turizmus.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője