2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Versenypiaci hírek

Három érmet szereztek a magyarok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián

2021-06-30 322

Egy ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar diákok az idei Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI 2021), amelyen a világ 88 országának 351 diákja mérte össze a tudását.

Az idén Szingapúr által megszervezett, de a járvány miatt online zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpia versenynapjai június 19-től 25-ig tartottak. A szervezők a 351 versenyző közül a legmagasabb pontszámot elérő 30-at díjazták arany-, 58 versenyzőt ezüst-, illetve 85 versenyzőt bronzéremmel.

Eredményei alapján Tóth Gellért, az Óbudai Árpád Gimnázium 12. évfolyamos diákja ezüstérmet kapott, Varga Péter, a gimnázium azonos évfolyamra járó diákja és Szabó Kornél, a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium 12-ikes tanulója pedig bronzérmet vihetett haza. A magyar csapat negyedik tagja, Németh Márton a nagykanizsai Batthyány Gimnázium 10. évfolyamára jár, és élete első nemzetközi olimpiájaként az IOI 2021 elsősorban a tapasztalatszerzést szolgálta - áll a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság közleményben.

Szabó Kornél a hivatalos feladatok megoldásával szerzett bronzérme mellett a szabadidős CodeCombat verseny 1000 szingapúri dolláros szponzori díját is megnyerte. Ebben a fakultatív megmérettetésben egy videojáték virtuális katonáinak viselkedését kellett leprogramoznia a versenyzőknek JavaScript vagy Python nyelven.

A magyar csapat versenyzőit saját tanáraikon kívül az ELTE Informatikai Karának, illetve a Neumann Társaság tehetséggondozó szakosztályának munkatársai készítették fel a megmérettetésre.

A globális járványhelyzet miatt minden résztvevő ország diákjai anyaországaikból, de ott közös helyszínen versenyeztek, online kapcsolaton keresztül. A négytagú magyar delegáció tagjai az ELTE Informatikai Karának budapesti campusáról kapcsolódtak be a versenybe.

2023-ban, Neumann János születésének 120. évfordulójának évében a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát Szegeden rendezik meg a Digitális Jólét Nonprofit Kft., a Szegedi Tudományegyetem és a Neumann Társaság együttműködésében.

| Forrás: hrportal.hu

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője