2025. április 18., péntek - Andrea

Versenypiaci hírek

Megindult a roham a táborhelyekért – íme a tudnivalók

2021-05-19 400

A tavalyi év tanulságai alapján egyértelmű hatalmas érdeklődésre számítanak a táborszervezők, amelyek többségében a tavalyi árakon rendezik meg a programokat – hangsúlyozta a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője. Tóth Béla kiemelte, hogy csak oltással rendelkező felnőttek foglalkozhatnak a gyerekekkel, akik a szigorú előírások mellett biztonságban lehetnek.

Tóth Béla szerint az idei évben a legfontosabb, hogy bizalmat és nyugalmat adhassanak a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt. A Táborfigyelő oldal vezetője szerint ezt szolgálják egyfelől a már a tavalyi évben szigorított egészségügyi és biztonságügyi szabályok, amelyek már önmagukban garantálták azt, hogy nem terjedt a koronavírus a táborokban, ezáltal nem alakultak ki gócpontok, valamint, hogy a táboroztatók többsége már be van oltva, a nyári szünet kezdetére pedig mindenki be lesz.

„Az a fontos, hogy végre élményt tudjunk adni a gyereknek, és szabad nyaruk lehessen”

– ismételte meg.

A szakember kifejtette: nagyjából egy hónappal a vakáció előtt az látható, hatalmas az érdeklődés a gyermektáborok iránt, és a legjobb ár–érték arányú turnusok nagyon gyorsan telnek.

Éppen ezért azt javasolja a szülőknek, hogy minél előbb próbáljanak foglalni, már csak azért is, mert május 20-ig a legtöbb helyen érvényben vannak az igen jutányos előfoglalási kedvezmények. Választani pedig van miből, hiszen csak a Táborfigyelőn több mint 850 táborturnus érhető el.

Tóth Béla arra is figyelmeztetett: amennyiben bárhol máshol keresgélnek a szülők, legyenek nagyon alaposak és körültekintőek, ugyanis csak a legálisan működő táboroktól várható el, hogy minden egészségügyi szabályt betartanak. „Mi előszűrjük a táborokat, nálunk az elérhető táborok, mind így működnek” – szögezte le.

Vagyis amit mindenképpen tudni kell, hogy legálisan működik-e a tábor, aminek alapfeltétele, hogy azt egy vállalkozás, egy alapítvány vagy egy egyesület szervezze. Ezek esetében árulkodó lehet, hogy az előlegről kapunk-e számlát, de akár az is, ha a szülő rákérdez, fertőtlenítik-e a tábort a turnus megkezdése előtt, és arra egyértelmű igen válasz érkezzen, hiszen ez kötelező. De akár az is, hogy kapnak-e a gyerekek higiéniai oktatást a tábor megkezdésekor.

Jó hír a szülőknek

Az eddigi jelentkezések alapján az idei évben a sport- és az angol-, illetve a kalandtáborok a legnépszerűbbek, továbbá sokan foglalnak – hagyományosabbnak számító – kézműves- vagy lovastáborokat. Ugyanakkor különlegesebb, extrémebb táborokat is nagy számban keresnek, úgy mint jobb agyféltekés rajztábor, androidos alkalmazás-fejlesztő tábor, de akad dzsungelkörülmények között megrendezett katonai tábor is – sorolta a szakember.

Az árak tekintetében az a jó hír a szülők számára, hogy a táboroztatók döntő többsége (70 százaléka) nem tervez drágítást, így aztán

a táborok zömében a tavalyi árakon lehet foglalni.

Mindez egy napközis tábor esetében 33-35 ezer forintos heti díjat jelent, míg egy ottalvós tábor esetében a költség 53-55 ezer forint között alakul átlagosan. Ugyanakkor attól lesz értékes egy tábor, hogy minél több aktív programot kínál, és minél több impulzus és élmény éri a gyereket – emelte ki Tóth Béla.

Amire fel kell készülni

A tavaly bevezetett szigorúbb egészségügyi és biztonsági szabályok értelmében idén is kizárólag egészséges gyerekek és felnőttek vehetnek részt a táborokban, utóbbiak esetében ráadásul kötelező a koronavírus elleni védőoltás megléte. A fentiekről mindenkinek nyilatkoznia kell, értelemszerűen a gyerekek esetében a szülőknek. A táboroztató további kötelezettsége, hogy induláskor fertőtlenítse a teljes tábor területét, valamint, hogy higiéniai oktatát tartson a gyermekek számára. Az sem mellékes, hogy amennyiben valaki megbetegszik, azt a személyt rögtön el kell különítenie a többiektől, amire külön helyiséget kell fenntartani, és személyzetet biztosítania. A Covid miatt szigorított szabályok értelmében azokban a táborokban, ahol a gyerekek száma meghaladja a 300 főt, tábororvosnak is lennie kell!

„Ezek betartásával nyugodtan lehet tábort szervezni” – összegezte a Táborfigyelő vezetője.

(Forrás: infostart.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Tartalom galéria

Magyar IT-cég a Financial Times leggyorsabban növekvő vállalatai közt

Magyar IT-cég a Financial Times leggyorsabban növekvő vállalatai közt

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz

Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz

More details
Hogyan befolyásolják a művészetek a magán- és a szakmai életünket?

Hogyan befolyásolják a művészetek a magán- és a szakmai életünket?

More details
Portfolio X-Cycling Day, 2025. május 27.

Portfolio X-Cycling Day, 2025. május 27.

More details
Így áll az autómentes Duna-parti városnegyed építése

Így áll az autómentes Duna-parti városnegyed építése

More details
Új trendek felé nyit a Gin Market Budapest, 2025. június 13-14.

Új trendek felé nyit a Gin Market Budapest, 2025. június 13-14.

More details
AI-influenszerek forradalmasítják az oktatást

AI-influenszerek forradalmasítják az oktatást

More details
A Z generáció nem igazítja az életét a munkához

A Z generáció nem igazítja az életét a munkához

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője