2026. június 10., szerda - Margit

Versenypiaci hírek

Több száz cégvezetőt kérdeztünk meg, és kiderült, hogy nagyon komoly lejtmenetben van a magyar gazdaság

2020-09-16 685

Csaknem 300 cégvezető és vállalati döntéshozó töltötte ki az SAP-val közösen összeállított kérdőívünket. A válaszadók majdnem 60 százaléka árbevétel-csökkenést vár az idén, és minden ötödik cég 30 százaléknál nagyobb zuhanásra számít.

Az SAP Qualtrics nevű moduljában készített felmérésben tíz kérdést tettünk fel az idei árbevétel várakozásoktól kezdve az esetleges elbocsátásokon és a home office eredményességén át a járvány által előtérbe hozott digitalizációs megoldásokig. Rákérdeztünk arra is, mi jelentene valódi segítséget a cégeknek a mostani helyzetben .

Vegyes a kép vállalatméret szerint is, összességében minden harmadik válaszadó a 2-20 fős kisvállalkozások közül került ki, míg csaknem negyedük a legnagyobb, 500 munkavállalónál többet foglalkoztató nagyvállalatoktól érkezett.

A legmegdöbbentőbb ábrát a 2020-as árbevétel várakozások szektorok szerinti megoszlásából állíthattuk össze:

Az összesített adatokból kiderül, hogy 10-ből 6 cég vár kisebb-nagyobb csökkenést az idei árbevételében, 3 cég stagnálásra számít, és 10-ből mindössze 1 cég számol növekedéssel. A legnagyobb, 50 százalékot is meghaladó visszaesést az idei árbevételben – nem meglepő módon – a turizmus-vendéglátás szektorban működő vállalkozások várnak, azok közül is a kisebb, 2-20 főt foglalkoztatók.
 
A válaszokat érdemes összevetni az idei magyar gazdasági növekedési előrejelzésekkel. A legtöbben 3-7 százalék közötti GDP-visszaeséssel számolnak, a fenti válaszok szerint ez inkább a kétszámjegyű zsugorodás felé közelít.

Megkérdeztük azt is, hogy a cégvezetők hogyan látják a szektorok érintettségét. A felmérésben résztvevő cégvezetők szerint a turizmus-vendéglátás, az autóipar és a kultúra a legnagyobb vesztesei az járványhelyzetnek, általában ebben a sorrendben.

A teljes cikk: Több száz cégvezetőt kérdeztünk meg, és kiderült, hogy nagyon komoly lejtmenetben van a magyar gazdaság

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az adatbiztonság és az AI-governance a következő nagy vállalati kérdés

Az adatbiztonság és az AI-governance a következő nagy vállalati kérdés

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Villámtempóban terjed a BNPL, két év alatt ötszörösére nőtt a magyar piac

Villámtempóban terjed a BNPL, két év alatt ötszörösére nőtt a magyar piac

More details
Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője