2026. június 12., péntek - Villő

Versenypiaci hírek

Tudatos tervezéssel és együttműködéssel akár a kis lépések is jelentős változásokat hozhatnak a klímaváltozás hatásainak helyi szintű csökkentésében. Erre ad példát Rákosmente, ahol számos zöld…
Elon Musk, a világ leggazdagabb embere, bejelentette, hogy mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalata, az xAI, felvásárolta a közösségi média platformot, az X-et (korábban Twitter) egy részvénycserés…
A kékgalléros munkavállalók hálásabbak a javuló munkakörülményekért – hangzott el a Hays Hungary által szervezett gyártó-és építőipari két kerekasztal-beszélgetés egyikén. Az eseményen szó esett a…
A Magyar Marketing Szövetség Marketing Döntéshozók Klubja március 20-án a Microsoftnál tartott rendezvényt, melynek középpontjában a mesterséges intelligencia (MI) marketingben betöltött gyakorlati szerepe és lehetőségei…
A mesterséges intelligencia, a hírnévmenedzsment, a geopolitikai kihívások és az etikus vezetés állnak a pr-szakemberek figyelmének középpontjában a most megjelent ICCO World PR Report 2024-…
Az észak-európai Urban Partners kockázatitőke-cége, a 2150 VC, sikeresen összegyűjtött egy 197 millió eurós tőkealapot, amelyet városi fenntarthatósági projekteket fejlesztő startupok finanszírozására fordítanak. Az alapból…
A vállalat globálisan 7,4 milliárd dollár árbevétellel zárta 2024-et, jelentős növekedést ért el a jóllét és egészség területén.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője