Friss hírek

Üzleti hírszerzés és biztonság

Nyilvánosságra kerültek Biden fiának egyes levelei az ukrajnai kapcsolatokról

Nyilvánosságra kerültek Biden fiának egyes levelei az ukrajnai kapcsolatokról

Hírfigyelő 20-10-15 1769

A New York Posthoz úgy jutottak el az e-mailek, hogy Hunter Biden elvitte a laptopját javításra egy számítógépes szakemberhez, aki megtalálta az e-maileket, és másolatot készített róluk. „Soha nem került sor arra a találkozóra, amelyről a New York Post írt” – közölte Biden kampánystábja.

A New York Post szerdán nyilvánosságra hozta Joe Biden fiának, Hunter Bidennek egyes leveleit az ukrajnai Burisma-kapcsolatokról. Joe Biden kampánystábja tiltakozott és visszautasította, hogy a demokraták elnökjelöltjének közvetlen kapcsolatai lettek volna az energetikai céggel, a Twitter pedig betiltotta a levelek közlését.

A New York Post által közölt e-mailekből az tűnik ki, hogy Hunter Biden már egy évvel korábban bemutatta apját - aki akkor Barack Obama kormányzatának alelnöke volt - a Burisma ukrán energetikai cég legfőbb vezetőinek, hogy Joe Biden alelnökként nyomást gyakorolt volna ukrán kormányzati tisztségviselőkre annak érdekében, hogy rúgják ki a Burisma esetleges korrupciós ügyeit vizsgáló főügyészt. Hunter Biden 2014-től volt a Burisma igazgatótanácsának tagja, busás - havi 50 ezer dolláros - javadalmazásért, holott nem volt semmilyen cégvezetési tapasztalata.

Kapcsolata a Burismával és más, jövedelmező kínai és oroszországi üzletei már korábban ismertek voltak, az azonban nem, hogy az apját ő hozta össze az ukrán energetikai vállalat vezetőivel.

Egy 2015 májusában keltezett elektronikus levélből kiderült, hogy Vadim Pozsarszkij, a Burisma igazgatótanács egyik tanácsadója megköszönte Hunter Bidennek, hogy bemutatta őt az apjának. Egy esztendővel korábban ugyanez az ukrán szakember levélben felvetette Hunter Bidennek, hogy „miként tudná latba vetni a befolyását” az ukrán vállalat érdekében.

A nyilvánosságra került levelezés kapcsán a The Wall Street Journal a szerda esti internetes kiadásában rámutatott: nem igazak Joe Biden korábbi állításai, miszerint soha nem beszélt a fiával annak üzleti ügyeiről. „Nem is kérdéses, hogy szaftos ügy ez, és a New York Post, valamint Trump ügyvédje, Rudy Giuliani szerint még szaftosabb lesz” - írta a The Wall Street Journal, idézve Giuliani szerdai Twitter-bejegyzését is. Joe Biden kampánystábja visszautasította, hogy a demokraták elnökjelöltjének közvetlen kapcsolatai lettek volna a Burismával.

(Forrás: www.szeretlekmagyarorszag.hu)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Idén is díjazta a szakma a privátbanki, a vagyonkezelési, és a prémium banki szektorok legjobbjait
Idén is díjazta a szakma a privátbanki, a vagyonkezelési, és a prémium banki szektorok legjobbjait
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Kutatás: Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót
Kutatás: Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Az iroda már nem pusztán munkahely: három erő rajzolja át a piacot
Az iroda már nem pusztán munkahely: három erő rajzolja át a piacot
Megugrott az érdeklődés az okosriasztók iránt
Megugrott az érdeklődés az okosriasztók iránt
Magyar űrkísérletek nyomában: Kutatók Éjszakája a HUNIVERZUM-ban
Magyar űrkísérletek nyomában: Kutatók Éjszakája a HUNIVERZUM-ban
Longevity kutatás: a hosszú és teljes élet titka
Longevity kutatás: a hosszú és teljes élet titka