2026. június 12., péntek - Villő

Üzleti hírszerzés és biztonság

Brutális sebességgel terjed a hibrid adathalászat

2022-09-04 3355

Az adathalász támadások száma a második negyedévben tovább emelkedett. Ugyanakkor egy másik, különösen aggasztó trendre is fény derült.

Az Agari biztonsági kutatói kiadták a második negyedévre vonatkozó adathalász jelentésüket, amelyben azt vizsgálták, hogy a phishing trendek milyen módon változtak meg a szemügyre vett három hónapban. Kiderült, hogy az első negyedévhez képest az adathalász támadások száma összességében 6 százalékkal emelkedett. Ez nyilván nem jó hír, hiszen azt mutatja, hogy a kiberbűnözők továbbra is komoly erőforrásokat szentelnek az ilyen típusú akcióikra, amelyekkel a végső céljuk, hogy adatokat lopjanak vagy akár zsarolóvírusokat és egyéb kártékony programokat juttassanak be az áldozatiak hálózatába.

Az adathalász támadások mennyiségének növekedésénél van egy még aggasztóbb jelenség is, ugyanis az úgynevezett hibrid phishing rohamtempóban terjed. Az e-mailes trükközésekre és a hanghívásokra egyaránt alapozó csalások száma egy negyedév alatt 625 százalékkal emelkedett, ami egyértelműen azt mutatja, hogy a csalók számára ez a módszer sok esetben beválik, és még a tudatosabb felhasználókat is nagyobb valószínűséggel tudják lépre csalni ilyen módon.

A hibrid adathalászat esetében is számos technika és megtévesztés létezik, de manapság a leggyakoribb, amikor egy cég alkalmazottja kap egy mondvacsinált fizetésről vagy számláról szóló számlát, illetve dokumentumot egy telefonszám kíséretében. Amennyiben ezt felhívja, akkor a csalók veszik fel a telefont, és sok esetben vagy megpróbálnak bizalmas adatokat kipuhatolni, vagy a mondvacsinált probléma megoldása érdekében gyakorta igyekeznek elérni, hogy távolról hozzá tudjanak csatlakozni a felhasználó számítógépéhez, hogy aztán arra hátsó kaput vagy egyéb ártalmas programot telepítsenek.

Az Agari szerint a második negyedévben a legtöbb adathalász támadás a pénzügyi és a telekommunikációs szektort sújtotta.

| Forrás: biztonsagportal.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője