2026. július 2., csütörtök - Ottó

Üzleti hírszerzés és biztonság

Az NSA elárulta, hogyan tudjuk elkerülni, hogy lenyomozzák, merre járunk

2022-05-09 3434
Kevés szervezet tud többet az emberek megfigyeléséről, mint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (azaz az NSA), hiszen az USA egyik legnagyobb hírszerző szervezete nyakig benne volt abban a megfigyelési botrányban, amit 2013-ban Edward Snowden hozott a világ tudomására.

Éppen emiatt érdekes, hogy a NSA 2020-ban közzétett egy nyilvános dokumentumot, amelyben ahhoz adnak tippeket, hogyan tudjuk a leghatásosabban elkerülni, hogy bárki információkat szerezhessen a tartózkodási helyünkről. Mivel a dokumentumot elsősorban olyanoknak szánták, akik nemzetbiztonsági szempontból érzékeny területen dolgoznak, így egy hétköznapi felhasználónak talán kevésbé hasznosak az NSA tanácsai, ugyanis attól függően, hogy mire és mennyit használjuk a telefonunkat és egyéb mobileszközeinket, eléggé megnehezítené az életünket, ha minden egyes utasítást be akarnánk tartani. A dokumentum ezzel együtt tökéletesen rávilágít, hogy mennyire nehéz annyira levágni magunkat a hálózatról, hogy senki se tudja lenyomozni, merre járunk.

A mobileszközök megosztják a helyzetünket

Ez valószínűleg nem sok ember számára jelent új információt, hiszen a mobileszközökről köztudott, hogy számtalan különböző módon osztják meg a helyzetüket. Már önmagában a cellainfromációk alapján, vagyis azzal, hogy kapcsolódunk a hálózatra, a szolgáltató nyomon tudja követni a készülék helyzetét. Ez a legtöbb esetben nagyon hasznos, például ha valaki az USA-ban felhívja a 911-et (általános segélyhívó), de nem tudja elmondani, hol van. Ugyanakkor nem egy esetben kiderült, hogy a szolgáltatók adatokat adtak el harmadik félnek, valamint ismertek olyan hamis bázisállomások is, amelyekkel bárki könnyen nyomon követheti az egy területen tartózkodó emberek mozgását.

A legtöbb eszközben megtalálható GPS, Bluetooth és wifi szintén információkat szolgáltathat a tartózkodási helyünkről, az NSA szerint pedig ezekből az adatokból rengeteg információ kinyerhető, akár az egy területen tartózkodó emberek számára vonatkozóan, akár az emberek vagy szervezetek napi rutinjáról, vagy emberek, szállítmányok mozgásáról.A dokumentum szerint a vezeték nélküli technológiákon kívül a tartózkodási helyünk akár az úgynevezett browser fingerprintinggel is felmérhető, vagyis azzal a technikával, amit egyes oldalak használnak arra, hogy a böngésző beállításai alapján azonosítsák a felhasználókat.

A teljes cikk: Az NSA elárulta, hogyan tudjuk elkerülni, hogy lenyomozzák, merre járunk

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője