Friss hírek

Turizmus

Szálloda épülhet a Club Aliga területén – új látványtervek a tervezett projektről

Szálloda épülhet a Club Aliga területén – új látványtervek a tervezett projektről

Hírfigyelő 22-01-24 986

Közel egy éve számoltunk be róla, hogy elkezdték bontani a balatonaligai pártüdülő épületeit, majd az első látványtervek is megjelentek egy a területre tervezett társasházról – ami aztán mégsem valósult meg, de a terület kiemelt beruházási státusza megmaradt. Most a hirbalaton.hu oldal írta meg, hogy online közmeghallgatást tart a Somogy Megyei Kormányhivatal Club Aliga ügyben – a közmeghallgatás közleményéhez pedig egyéb dokumentumok mellett a tervezett beruházás látványterveit is csatolták.

A közleményben ugyan az áll, "környezetvédelmi engedélyezést kizáró ok nem merült fel, ugyanakkor a tervezett tevékenység megvalósításából jelentős környezeti hatások várhatók, ezért környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása szükséges" – ezért a tervező az ingatlanfejlesztők meghatalmazására 2021. december 14-én kérelmet nyújtott be a vizsgálat lefolytatására, melynek részeként január 24-én online közmeghallgatást tart a Kormányhivatal.

A teljes cikk: Szálloda épülhet a Club Aliga területén – új látványtervek a tervezett projektről

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Idén is díjazta a szakma a privátbanki, a vagyonkezelési, és a prémium banki szektorok legjobbjait
Idén is díjazta a szakma a privátbanki, a vagyonkezelési, és a prémium banki szektorok legjobbjait
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Kutatás: Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót
Kutatás: Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Az iroda már nem pusztán munkahely: három erő rajzolja át a piacot
Az iroda már nem pusztán munkahely: három erő rajzolja át a piacot
Megugrott az érdeklődés az okosriasztók iránt
Megugrott az érdeklődés az okosriasztók iránt
Magyar űrkísérletek nyomában: Kutatók Éjszakája a HUNIVERZUM-ban
Magyar űrkísérletek nyomában: Kutatók Éjszakája a HUNIVERZUM-ban
Longevity kutatás: a hosszú és teljes élet titka
Longevity kutatás: a hosszú és teljes élet titka