Friss hírek

Turizmus

Satuba kerültek a magyar szállodák, dönteniük kell

Satuba kerültek a magyar szállodák, dönteniük kell

Hírfigyelő 22-09-05 910

Az elmúlt hetekben több uszoda és fürdő jelentette be, hogy a megemelkedett energiaköltségek miatt bizonyos szolgáltatásaikat szüneteltetik, medencéiket lezárják. A döntés nehéz, hiszen az üzemeltetőknek azt kell mérlegelniük, hogy a vendégszám csökkenéséből származó bevételkiesés nagyobb, vagy a rezsinövekmény. Ez foglalkoztat most nagyon sok magyarországi szállodást is, azzal a különbséggel, hogy a verseny közöttük sokkal nagyobb, a szolgáltatások kiterjedtebbek és messze nem csak a rezsi fojtogatja őket.

A hazai szállodák három fő költségeleme - a bér, a rezsi és az élelmiszer-alapanyagok - rendkívüli módon megnőtt az elmúlt hónapokban. Az energiakiadások például a korábbiakhoz képest 3-4 szeresére emelkedtek. Ez azt jelenti, hogy

az ukrajnai háború előtt az energiaköltségek a városi szállodáknál a teljes bevétel 4-5 százalékát, a gyógy- és wellness szállodáknál 12-13 százalékát tették ki. Ez azóta a városi hoteleknél 13-14 százalékra, a gyógy- és wellness hoteleknél 18-19 százalékra emelkedett.

Jelenleg megvan annak is a kockázata, hogy a későbbiekben ennél magasabb számokkal szembesülhetnek a szállodások – mondta lapunknak Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöki tanácsadója.

A teljes cikk: Satuba kerültek a magyar szállodák, dönteniük kell

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát