Friss hírek
Reggelizz a Gólemben! – Labneh, shakshuka és a Közel-Kelet legcsodásabb ízei

Reggelizz a Gólemben! – Labneh, shakshuka és a Közel-Kelet legcsodásabb ízei

Hírfigyelő 23-07-04 1013

A VII. kerületi Gólem Központ eddig elsősorban színház volt, másodsorban változatos menüsorokkal operáló ebédlőhely, mostantól viszont már korán kinyitnak, és a reggelinket is elfogyaszthatjuk ezen a roppant hangulatos, otthonos helyen. Az újítás egyelőre még csak tesztjelleggel működik, két héten át, ám közben várják a betérő vendégek visszajelzéseit, hogy a röpke nyári szünet után visszatérve, szeptembertől már – figyelembe véve a véleményeket – rendszeres legyen náluk a reggeliztetés.

A Gólem Központ az egyik kedvenc helyem a belvárosban, ráadásul a közel-keleti, zsidó–arab konyhát is nagyon szeretem, nemcsak a színei, hanem az ízei miatt is. Bár én szeretek főzni, olykor azonban nem árt – már csak a változatosság, meg némi gasztronómiai inspiráció szerzése végett is –, ha valaki más főztjét választom a sajátom helyett. Ráadásul mivel számomra a legfontosabb étkezés a reggeli, ezért is szolgált nagy örömömre, amikor hírt kaptam arról, hogy július 3-a és 14-e közötti két hétben, egyelőre még csak tesztjelleggel már a Gólemben is lehet reggelizni. Úgyhogy az első reggelen már ott is voltam náluk nyitás után nem sokkal, hogy megkóstoljak pár dolgot a repertoárból.

A Gólem általában délben nyit ebédmenükkel, majd 3-kor bezár, és ha van előadás, akkor még este is kinyit. Ez most annyiban módosul, hogy már reggel 9-kor várják a vendégeket, délig reggelivel, déltől pedig a már megszokott falatokkal. Reggeli eddig nem volt, most viszont két héten át mindennap, hogy aztán elvonuljon a csapat egy kis nyári szünetre, töltekezésre, majd szeptember legelején kinyissanak újra – akkor már nem tesztjelleggel, hanem élesben tolva a reggeli ételeket. A tesztidőszak arra is szolgál, hogy ők maguk meglássák, van-e erre igény, sőt várják a vendégek visszajelzéseit is ott helyben, szóban vagy leírva, illetve a neten is, egy kérdőív kitöltésével. Így szeptemberben már mindenből a legjobbat tudják elénk tenni az asztalra.

A teljes cikk: Reggelizz a Gólemben! – Labneh, shakshuka és a Közel-Kelet legcsodásabb ízei

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát