Friss hírek
Négycsillagos Radisson hotel nyílt Újbudán, a Kopaszi-gátnál

Négycsillagos Radisson hotel nyílt Újbudán, a Kopaszi-gátnál

Hírfigyelő 23-10-20 936

A Radisson Hotel Budapest BudaPart a sikeres próbaműködést követően, ünnepélyes keretek között október 19-én nyitotta meg kapuit Magyarország új business szállodája. A Lágymányosi-öböl partján látványosan fejlődő új városrészt bemutató sétával indult a szálloda ünnepélyes megnyitója. 

A séta során a Hosszúlépés, járunk csapata izgalmas, kevéssé ismert tényeket osztott meg a hallgatósággal a terület múltjával kapcsolatban.

Mint kiderült, itt, a Lágymányosi-öböl partján alakították ki a XIX. század elején a Nádorkertnek nevezett reprezentatív parkot, amely szabadtéri rendezvények színhelyéül szolgált. Később Európa legnagyobb szórakoztató negyede, a Kis Konstantinápoly épült fel itt. A komplexum 3 hónapot üzemelt, utána a szúnyogok miatt be kellett zárni.

Szóba került a bejárás során a közeli kelenföldi erőmű filmforgatások helyszínéül szolgáló egykori art deco trafóháza is.

A szállodában zöldbe öltözött hostessek emlékeztették a vendégeket a hotel környezetbarát működésére, majd étterme, az ázsiai fúziós ételeket kínáló Shanghai Kitchen finomságait kóstolhatták meg a meghívottak.

„Nagy örömmel üdvözöljük a BudaParton a Radissont, hiszen a dél-budai területről régóta hiányzott egy üzleti szálloda. Számunkra is fontos visszajelzés, hogy nálunk talált otthonra egy új Radisson business hotel" – hangsúlyozta ünnepi beszédében Kiss Ákos, a BudaPartot fejlesztő Property Market ügyvezetője.

„A 15 perces város lényege a sétatávolságban elérhető teljes élet - munkával, szolgáltatásokkal, pihenéssel. Ebbe a koncepcióba nagyszerűen illeszkedik egy ilyen szálloda. Business hotelként nekik is kifejezetten hasznos ez a környezet, ahol a „város a városban" van jelen, ezáltal a vendégek egyszerre vehetik igénybe az üzleti szolgáltatásokat, illetve a városnegyed nyújtotta rekreációs lehetőségeket" - tette hozzá Kiss Ákos.

A Radisson Hotel Budapest Budapart elsősorban az üzleti turizmus igényeit igyekszik kielégíteni. A szálloda 4 multifunkciós, teljesen felszerelt konferenciateremmel és egy 180 fő befogadására alkalmas rendezvényteremmel is rendelkezik.

A teljes cikk:  Négycsillagos Radisson hotel nyílt Újbudán, a Kopaszi-gátnál

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát