Friss hírek

Turizmus

Megnyílt Marosvásárhely első nemzetközi lánchoz tartozó szállodája

Megnyílt Marosvásárhely első nemzetközi lánchoz tartozó szállodája

Hírfigyelő 23-07-18 964

Július 18-án megnyílt az erdélyi megyeszékhely első nemzetközi lánchoz tartozó szállodája, a négycsillagos Hampton by Hilton, amely a MICE-piacra is belép majd. „Hosszas megbeszélések, győzködések előzték meg, hogy javaslatomra a befektetők az épületegyüttes egyik tornyába nemzetközi lánchoz tartozó szállodát alakítsanak ki, mert erre szüksége van Marosvásárhelynek” – nyilatkozta lapunknak Kraft Péter, a KRAFT & Associates – Turisztikai Fejlesztők vezérigazgatója, aki csapatával nem csupán kidolgozta a szálloda koncepcióját, de Marosvásárhelyre hozta az üzemeltetőt és a márkát.

„Egy nemzetközi tendert írtunk ki, összesen száz szállodaláncot kerestünk meg, bemutattuk az üzleti lehetőséget, Kelet-Közép-Európát, Romániát, Erdélyt és Marosvásárhely városát, a szállodaprojektet és nem utolsósorban a befektetőket. Ennek az egy éven keresztül folyó tevékenységnek az eredményeként a világ öt legnagyobb és magas presztízsű szállodaláncából ketten is jelezték érdeklődésüket, a nyertes pedig végül a Hilton lett” – avatott be a részletekbe.

A teljes cikk: Megnyílt Marosvásárhely első nemzetközi lánchoz tartozó szállodája

 
Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát