Friss hírek
Marriott: A Balatonon is nyitni akarunk egy szállodát, és képzünk magunknak szakácsokat is

Marriott: A Balatonon is nyitni akarunk egy szállodát, és képzünk magunknak szakácsokat is

Hírfigyelő 24-04-22 1056

A Marriott Hotelben nem várnak arra, hogy maguktól találjon oda a fiatal munkaerő: inkább beszállnak a képzésükbe. Segédszakácsokkal, pár hallgatóval indítanak Magyarországon, de már tervezik a folytatást, nemzetközi szinten pedig már most is több hasonló, sikeres programjuk van.

A héten sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitót tartott a Marriott Hotel Budapest: a nemzetközi vezetőség jelenlétében – őket Pankaj Birla, a DACH- (Németország, Svájc, Ausztria) és Kelet-Európa régió alelnöke, valamint Francisca Martinez, az EMEA- és Afrika-régió Humán Erőforrások Igazgatója képviselte – bejelentették, hogy „Level Up” néven felnőttképzésben, állami bizonyítványt nyújtó (iskolarendszerű) segédszakácsképzést indítanak a hotelláncot is sújtó szakemberhiány enyhítésére.

Mivel a világ egyik legnagyobb hotelláncáról van szó rengeteg márkával, és Magyarországon is több ezer alkalmazottal, azt remélik, hogy mások is példát vesznek majd róluk.

A projekt összefogással valósul meg: a Civil Impact segítéségével előszűrtek 9 tanulót, akik mostantól három hónapon át a Budapesti Komplex Szakképzési Centrumban (BKSZC) tanulnak majd (13 iskola tartozik a központhoz, nagyjából 10 ezer tanulóval, amiből 2500-an tanulnak felnőttképzésben), kiegészítve heti egy nap gyakorlattal a Marriott által üzemeltetett, négy kiválasztott budapesti hotel (Ritz-Carlton; Dorothea Hotel; W Hotels; Marriott) egyikében.

„Szeretnénk a nemzetközi elvárások mellé a magyar vendégszeretet fogalmát is tartalommal megtölteni”

– mondta az együttműködésről Kozma László, a BKSZC főigazgatóhelyettese.

„Minden alkalommal, amikor Budapestre jövök, feltöltődöm a sok fiatalt látva” – mondja Pankaj Birla, arról, miért indították el a programot. „Ha megnézzük a Marriott 96 éves történelmét, a fiatalság mindig is szerves része volt ennek a cégcsoportnak”. Két évvel ezelőtt tőle származott az ötlet, hogy csináljanak valami ilyesmit, megbeszélte a kollégáival, „a többi pedig már történelem”.

A program Magyarországon egyelőre láthatóan pilotjellegű, de már tervben van más képzések elindítása is. Nemzetközi szinten pedig több hasonló kezdeményezésük is évek óta sikerrel fut.

  • Georgeában (Grúzia) a magyarhoz hasonló program,
  • míg Egyiptomban egy egyetemmel együttműködve BA-diplomát adnak a végzetteknek;
  • Németországban már 15-16 éveseket is képeznek;
  • nemzetközi szinten pedig Voyage néven fut vezetőképző programjuk, több mint száz résztvevővel.

A sajtótájékoztatón a segédszakácsnak készülő tanulók is jelen voltak. „A konyhában fogtok kezdeni, de talán érdekel majd titeket a hotel más része is, és a világ más régiói is – és ez a szervezet biztosítja majd, amire szükségetek van” – mondta a hallgatóknak üzenve Francisca Martinez, aki saját elmondása szerint két-három évnél több időt még nem töltött egy pozícióban pedig több mint húsz éve dolgozik a Marriottnál.

Ezt igyekezett alátámasztani Cameron McNeillie, a budapesti Dorothea Hotel vezérigazgatója is, aki anno maga egy hotel konyhájában kezdte. „Nincs titok, itt a színpadon is legalább 100 év munkatapasztalat ül a Mariottból, és ennek megvan az oka: nagyon jó lehetőségek vannak itt” – foglalta össze.

A teljes cikk: Marriott: A Balatonon is nyitni akarunk egy szállodát, és képzünk magunknak szakácsokat is

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.