Friss hírek

Turizmus

Jövőre újraindulhatnak a transzatlanti útvonalak Budapestről

Jövőre újraindulhatnak a transzatlanti útvonalak Budapestről

Hírfigyelő 23-08-23 1233

A budapesti repülőtér forgalma jövőre érheti el a koronavírus előtti, 2019-es rekordév szintjén, illetve ekkor várható több transzatlanti járatnak is az újraindulása. Az 1-es terminál megnyitásához továbbra is engedélyek szükségesek.

Az utasok száma júliusban elérte az 1,5 milliót a budapesti repülőtéren. Kam Jandu, a Budapest Airport vezérigazgatója az Aviation Weeknek adott interjúban elmondta, hogy ez már az ötödik olyan hónap volt az idén, amikor több mint 1 millió ember használta a repülőteret. A repülőtér nyári menetrendjében összesen 121 úti cél érhető el, melyekhez 38 légitársaság biztosít közvetlen járatokat – írta meg az Airportál.

A vezérigazgató szerint a teljes évben 14,3 millió utast fognak kiszolgálni a repülőtéren, ami csak 9,2%-kal marad el a 2019-es rekordévtől. A pozitív forgalmi tendenciák alapján úgy véli, hogy 2024 végére a repülőtér forgalma teljesen visszatér a pandémia előtti szintre, és ismét növekedési pályára áll.

Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb prioritások között szerepel a Budapest és New York, Chicago, Philadelphia, valamint Toronto közötti transzatlanti repülőjáratok újraindítása. A tervek szerint 2024-ben több észak-amerikai járat is visszatérhet a kínálatba, és a járvány előtti időszakban elérhető kínai városok (Hszian és Csengtu) felé is újra lesznek közvetlen repülőjáratok. Ahogyan korábban írtunk róla, az American Airlines nemrég több új európai célállomást is bejelentett Philadelphiából.

A teljes cikk: Jövőre újraindulhatnak a transzatlanti útvonalak Budapestről

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát