2025. december 27., szombat - János

Turizmus

Nyáron már közvetlen járatokat indít az ITAKA Debrecenből is a török és az albán riviérára

2025-02-05 1096

Hány kilométerre van tőlünk a törökországi Antalya? A kérdés csak látszólag egyszerű, ugyanis figyelembe véve, hogy honnan és mivel utazunk, a végeredmény más-más lesz. Ha például a fővárosból autóval indulunk útnak Antalyaba, egy kemény egynapos utazásra kell felkészülnünk. Ennyi idő szükséges ugyanis a 2051 km-es táv megtételéhez. Amennyiben viszont repülőre szállunk, bő két óra alatt már célállomásunknál lehetünk, mivel légvonalban az üdülőhely mindössze 1519 km-re van tőlünk. A matek azonban a Debrecenből indulóknál nem jön ki, ugyanis az utazásba be kell tervezni azt a nagyjából 240 km pluszt is, amíg eljutnak a Liszt Ferenc-repülőtérre. Eddig legalábbis így volt.

Tavaly az ITAKA szervezésében a Törökországba és Albán tengerpartra utazók mintegy 12%-a érkezett a kelet-magyarországi régióból. Antalyát, valamint az albán Durrest és Golem környékét zömében családosok választják, így érthető, hogy számukra nehézséget okoz a budapesti kitérő. Ezért jött kapóra a tény: Debrecen speciális adottsága, a saját reptér…

Budapest- Debrecen- török riviéra

Mivel egyre népszerűbb a török riviéra, az utazási iroda 2025 nyarától sűríti ide induló charter járatait. Budapestről heti három (szerda, szombat, vasárnap) közvetlen járat indul Törökországba, míg a járatsűrítésnek köszönhetően, Debrecenből hetente egyszer (vasárnaponként) száll majd fel repülő antalyai úti céllal. Így a Hajdúságban, illetve annak közelében élők az utazás kezdőpontját még inkább saját igényeikhez igazíthatják.

Azt már csak a rend kedvéért jegyezzük meg, hogy a törökországi türkiz tengerpartnak is nevezett térség minden idelátogatónak tökéletes kikapcsolódási lehetőséget nyújt történelmi és kulturális látnivalóival, utánozhatatlan gasztronómiájával, lenyűgöző természeti szépségeivel és minden igényt kielégítő szállodáival.

Landolás Teréz anya szülőföldjén

Változik a világ és ezzel együtt változnak utazási szokásaink is. A népszerű, nagy látogatottságú üdülőhelyek mellett ugyanis megnőtt az érdeklődés az eddig kevésbé felkapott, ám számos izgalmas látnivalót kínáló desztinációk iránt. 

Akik Horvátországot, Szlovéniát és Görögországot már oda-vissza ismerik és valami újszerű nyaralásra vágynak, azoknak érdemes az albán riviérát, Durrest és Golemet választaniuk, ahol 40 kilométernyi, hegyekkel ölelt kristálytiszta vizű tengerpart vár a turistákra. Aki kellőképpen feltöltődött a strandokon vagy a jóval intimebb pihenést nyújtó öblökben, kirándulást tehet az 1010 hektáron elterülő  Llogarai  Nemzeti Parkban, vagy meglátogathatja a környék legismertebb ortodox templomait. Ha pedig elfáradtunk a temérdek látnivalótól, a térségben számos megfizethető árú étterem és fagylaltozó csábít egy kis leülésre, beszélgetésre.

Albánia az ismeretlen ismerős

A felmérések szerint egyre többen választanak egzotikus, nem a mainstream úti célok között nyilvántartott nyaralási célpontokat. Európában az egyik ilyen felfedezésre váró fehér folt Albánia. A repülővel útrakelőknek idén nyártól még könnyebb lesz Tiranába eljutni, hiszen Budapestről hetente két (hétfő és csütörtök), Debrecenből heti egy (hétfőnként) közvetlen charter járat indul Albánia fővárosába, hogy a kilencven perces repülés után gépünk már a fővárostól 20 km-re fekvő (albán származása okán Teréz anyáról elnevezett) reptéren landoljon.

Most odakint valamivel fagypont fölötti hőmérsékletet mutat a hőmérő, azaz tökéletes az időzítés ahhoz, hogy megtervezzük mediterrán nyaralásunkat Törökországba vagy épp Albániába.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display


 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője