2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

Turizmus

Új módszerrel szűri a bulihuligánokat az Airbnb

2022-08-24 878

A cég egy olyan technológiát vezet be, amely segítségével az eddigieknél jobban tudják kiszűrni azokat, akik csak egy bulira akarnak kivenni egy lakást.

A rendszer képes lesz elemezni a leendő bérlők korábbi Airbnb-foglalásait, valamint hogy milyen messziről érkeztek, és hétköznapra vagy hétvégére szeretnének-e szállást foglalni. Az új technológiát először a tengerentúlon – az Egyesült Államokban és Kanadában – vetik be élesben, de tavaly október óta már tesztelték Ausztrália egyes részein, ahol 30 százalékkal sikerült csökkenteni a nemkívánatos bérlők számát – írja az ABC News.

A platform szerint a rendszer célja, hogy már azelőtt kiszűrje a gyanús foglalókat, mielőtt azok kapcsolatba kerülhetnének a ingatlanok tulajdonosaival.

Akik esetében komoly kockázatot éreznek, hogy bulizni vennének ki egy lakást, egyágyas szobához még hozzájuthatnak, hiszen ebben az esetben a házigazda nagyobb valószínűséggel tartózkodik a közelben.

Az Airbnb-re 2019 óta nehezedik nyomás a bulik visszaszorítását illetően, ugyanis San Francisco külvárosában egy halloweeni házibuliban történt lövöldözésben öt ember halt meg.

A következő évben az Airbnb világméretű partitilalmat hirdetett, és megtiltotta a 25 év alatti embereknek, hogy egy egész házat béreljenek az otthonuk közelében, hacsak nem kaptak pozitív értékeléseket az oldalon. A tilalmat eredetileg ideiglenes egészségügyi intézkedésnek szánták a járvány idején, de júniusban véglegesítették.

(Borítókép: Smith Collection / Gado / Getty Images)

I Forrás: index.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője