2026. július 2., csütörtök - Ottó

Turizmus

Fejlesztések a 116 éves Follyban

2021-10-21 507

Többek között étterem, látogatóközpont, grillterasz, Panoráma terasz–kávézó, saját cukrászműhely került kialakításra, interaktív család-, és kerttörténeti kiállítás, kertmozi – chill terasz és szabadtéri színház nyílik majd, valamint számos olyan fejlesztés zajlik, amely a vendégek komfortérzetét növeli - tájékoztatta szerkesztőségünket az arborétum.

Varázslatos balatoni panoráma és százéves cédrusok illata várja azokat a látogatókat, akik betérnek a Balaton édenkertjébe, a badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászatba. A páratlan kertet négy nemzedék kitartó munkája és gondoskodása élteti, ahol mára már négy világtáj növényei leltek otthonra. A kertet most gondozó és vezető negyedik generációnak köszönhetően az arborétum ma komplex élménycsomagot nyújt a látogatóknak.

2014-ben új támfalat, játszóteret és kilátót építettek a kertbe. Ebben az időszakban az arborétum egy dendrobotanikai rehabilitáción is átesett, azaz minden növényt térképre vittek, meghatározták a fajokat, fajtákat, és digitalizálták az információkat. 2018-ban felújították a család egykori lakóházát is, ami most látogatóközpont és étterem funkciót tölt be. A fejlesztések azonban itt nem álltak meg: elkészült és kibővült a grillterasz, idén nyáron átadták a Panoráma terasz – kávézót, augusztusban pedig megnyitott a Folly saját cukrászműhelye.

A teljes cikk: turizmusonline.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője