2026. július 2., csütörtök - Ottó

Turizmus

Aggasztó helyzetben a budapesti turizmus - Jövő tavasz előtt nem várható fellendülés

2020-10-16 743

Augusztusban is folytatódott a visszaesés a hazai szállodák teljesítményében. 2019-hez képest a vendégéjszakák száma országos szinten 36, míg Budapesten közel 80 százalékkal esett vissza.

Aggasztó a jövőre nézve a munkaerő helyzete is, ami a szakemberek szerint később akár komoly minőségi romláshoz is vezethet az ágazatban - mondta az InfoRádiónak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

A belföldi turizmus jól zárta az augusztusi hónapot, két százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma 2019-hez képest.

Budapest azonban nemcsak most, hanem hosszú távon is az ágazatot sújtó válság legnagyobb vesztese lehet

- mondta el az InfoRádiónak Flesch Tamás.

Elmondása szerint a hazai régiók közül a balatoni, a Tisza-tavi és az észak-magyarországi zárta a legjobban az idegenforgalmi főszezon második hónapját, ami egyértelműen a hazai vendégeknek köszönhető. Az európai országokból a tavalyi évhez képest egyharmadnyi turista érkezett. Budapesten a szállodák mellett az éttermeket sem hozta lényegesen jobb helyzetbe a nyár.

A szakember attól tart, a következő hónapokban tovább romlik az ágazat pozíciója, de reméli, hogy nem lesz majd szükség olyan szigorításokra, amelyek még inkább ellehetetlenítenék a vendéglátást vagy az idegenforgalmat. Úgy látja, hogy

fellendülésre jövő áprilistól, májustól számíthatunk, a munkaerő helyzete viszont mindenképpen kihívás elé állíthatja szektort.

Ami viszont azzal is járhat, hogy komoly minőségi romlást szenved el a hazai turizmus – tette hozzá. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint a megoldáshoz mindenképpen kormányzati segítségre lesz majd szükség.

(Forrás: portfolio.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője