Friss hírek

Turizmus

Indul Magyarország egyetlen, nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari design-versenye

Indul Magyarország egyetlen, nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari design-versenye

Hírfigyelő 24-06-26 1480

A Klasszis Csoporton belül működő Turizmus Online szakmai portál idén is meghirdeti a hazai teljes Horeca-ágazatot felölelő, a kisebb-nagyobb hazai szállodásokat, vendéglátóhelyeket, külső- és belsőépítészeti tervezőket megszólító Klasszis TopDesign 2024 elnevezésű szakmai versenyét, amely a hazai vendégváró szakma legátfogóbb, legszélesebb spektrumú, rangos nemzetközi zsűrit felvonultató megmérettetése.

Mint minden évben, idén is kiemeltek két olyan kategóriát, amelyet fokozott figyelemmel bírál a zsűri. A vendéglátóhelyek esetén olyan egységek jelentkezését várjuk, amelynél elmondható, hogy a „Cool-tour” része az adott hely, vagyis nem hiányozhat a turisták „bakancslistájáról” a közösségi médiában szerzett magas minőségű ajánlások alapján, de ugyanúgy közkedvelt a helyi lakosok körében is. Egyéni adottságuk, megjelenésük, kulturális küldetésük vonzzák a vendégeket.

A szállodák közül pedig idén kiemelten várjuk olyan pályázatok érkezését, ahol az adott hely valamilyen történetet mesél el: akár valós történelmi háttér, akár egy kitalált sztori kapcsolódik az adott szálláshelyhez, annak környezetéhez, ez inspirálta a tervezést és a megjelenést.

A két fő kategória mellett idén a rangos, nemzetközi és hazai szaktekintélyeket felvonultató, sztárépítészből, belsőépítészekből, szállodai topvezetőkből, Michelin-csillagos éttermet vezető séfből, lakberendező szakemberekből és a szakmédia képviselőiből álló zsűri úgy döntött, olyan új kategóriákat hirdet meg az immár meghatározó branddé váló idei szakmai verseny során, amelyre az elmúlt években még nem volt példa. Ilyen például mind gasztro-területről, mind a szállodai oldalról a mai világ egyik legfontosabb üzenetét jelentő fenntartható módon tevékenykedők megszólítása, illetve céges rendezvényhelyszínek designmegoldásaira is kíváncsiak idén a bírálók. Még egy új terület van, amely a vendégvárásnak egyik szintén látványos eszköze, hiszen nap mint nap találkozik vele a vendég: ez pedig a formaruhák világa, amely kategóriát szintén bevonták újdonságként idén a szervezők és a zsűri tagjai.

A teljes cikk >> Indul Magyarország egyetlen, nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari design-versenye

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.