Friss hírek

Turizmus

Egészen szürreális! Egy szappanopera tölti meg a budapesti szállodákat?

Egészen szürreális! Egy szappanopera tölti meg a budapesti szállodákat?

Hírfigyelő 23-08-28 978

Adásba került a „Chinese Restaurant” című kínai valóságshow első része, amelynek forgatási helyszíne Budapest – tudatta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A sorozat már a felvétel alatt kiemelkedő nemzetközi érdeklődést váltott ki, indulásának első hetében több mint 160 millióan követték, hogy a milliós követőtáborral rendelkező ázsiai hírességek milyen vendéglátónak bizonyulnak. 

A sztárok mellett a budapesti látványosságok és a magyar gasztronómia is fontos szerepet kapnak az epizódokban.

Az egyik legnagyobb kínai tartomány elsőszámú kereskedelmi csatornáján, a Hunan Satellite TV-n futó sorozatot június és július között vették fel egy külön erre a célra kialakított, Duna-menti budapesti étteremben. A produkció rendkívüli népszerűsége már az előkészületek során megmutatkozott: a helyszín bejelentését követően számos kínai rajongó váltott repülőjegyet, hogy a magyar fővárosban találkozhasson kedvencével.

„Kiemelkedő siker, hogy számos, nemzetközi viszonylatban is rendkívül kedvelt ázsiai és európai nagyvárost is magunk mögé utasítva Budapestre tudtunk csábítani egy ilyen népszerű produkciót. Hiszen egy televíziós sorozat képes könnyűszerrel felkelteni a figyelmet hazánk iránt. A korábbi évadok tapasztalatai alapján a Chinese Restaurant jelentős hatással lehet az Ázsiából érkező turisták úti célválasztására” – mondta Jakab Zsófia, az MTÜ marketing- és kommunikációs vezérigazgató-helyettese.

I Forrás: realista.ingatlan.com

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát