Friss hírek

Lakóingatlan

Tovább drágulnak az albérletek

Tovább drágulnak az albérletek

Hírfigyelő 24-07-16 1014

Nagy választékkal várja a vidéki diákokat a fővárosi albérletpiac. Ám az OTP Ingatlanpont régióvezetője szerint a bérlőknek számolniuk kell az árnövekedéssel, ami a legolcsóbb lakások esetében akár a tíz-húsz százalékot is elérheti. Aki pedig most hosszasan válogat, az könnyen kiszorulhat valamelyik, az iskolájától már távoli külső kerületbe.

Alig két hét múlva, július 24-én hirdetik ki a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, s ezzel az egyetemvárosok bérleti piacain formálisan is indul a főszezon. Idén több mint 120 ezren várják a hírt, hogy megkezdhetik-e szeptemberben a felsőoktatási tanulmányaikat, ami sokuknak azt is jelenti, hogy addig szállást is kell találniuk a kiszemelt városban.

Legtöbbjüket Budapest várja, ahol Kurecskó József, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetőjének tapasztalatai szerint már meg is kezdődött az albérletvadászat. „Akik bíznak a megszerzett pontszámaikban, nem várnak a hivatalos döntésig, s már egy ideje kutatják a jobb lehetőségeket". A szakember szerint indokolt is a sietségük, mert azok, akik a startpisztolyra várnak a helyek lefoglalásával, lehet, hogy már csak a külső kerületekben találnak számukra megfizethető szállást.

A kínálat ugyan egyelőre bőséges, már az is meglátszik rajta, hogy a pénzpiaci hozamok csökkenésével kezdenek visszatérni a befektetők az ingatlanpiacra, s ezzel nő a kiadásra szánt lakások száma is. Ugyanakkor a bérlői konkurencia is bővül: egyre több a külföldi bérlő Budapesten. Mostanában főleg az unión kívülről érkezők – főleg oroszok, ukránok, dél-koreaiak, kínaiak – érdeklődése hajtja fel az árakat. Sok külföldi fiatal jön a fizetős egyetemi képzésekre is, akik ugyancsak versenytársai lesznek a szállást kereső hazai diákoknak.

A teljes cikk: Tovább drágulnak az albérletek

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát