Friss hírek

Lakóingatlan

Padlóféket nyomtak a lakásépítők - Elárulták a szakértők, mi hozhatná el a változást

Padlóféket nyomtak a lakásépítők - Elárulták a szakértők, mi hozhatná el a változást

Hírfigyelő 23-11-07 834

Ahogy reggel megírtuk, nagyot zuhant mind a lakásépítések, mind a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések száma. Előbbi az idei év első három negyedévét nézve 21, utóbbi 43 százalékkal csökkent, de ha csak a harmadik negyedévet nézzük, akkor éves alapon 23 és 51 százalékos volt a csökkenés. A számok vonatkozásában több lakáspiaci szakértő is elmondta véleményét.

Közzétette legfrissebb, lakásépítésekre vonatkozó számait a KSH, ami szerint 2023 I–III. negyedévében 10 808 új lakás épült, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma pedig 14 894 volt. Így értékelik a számokat a piac szereplői.

Újház

"Folytatódott a lakásépítések és a kiadott építési engedélyek számának drasztikus csökkenése. Ez alátámasztja azt a várakozásunkat, hogy az építőiparnak ebben a szegmensében nem 2023, hanem 2024 lesz a mélypont. A kiadott lakásépítési engedélyek számának harmadik negyedéves 43 százalékos csökkenése mellett pesszimizmusra ad okot az is, hogy a szerkezetépítési anyagok értékesítése szeptemberben 40-50 százalékkal, a tetőfedő anyagoké 35-40 százalékkal esett vissza a megelőző év azonos időszakához képest, vagyis alig indulnak újlakás-építési projektek az országban" - mondta el Juhász Attila, az Újház építőanyag kereskedelmi hálózatnak és az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.

A szakember szerint a lakásépítések visszaesése miatt az építőanyag-kereskedők már 2023-ban 20-30 százalékos forgalom visszaesést szenvednek el az előző évhez képest, és a szakma 2024-re is inkább további csökkenéssel, mint a forgalom felfutásával számol.

A teljes cikk: Padlóféket nyomtak a lakásépítők - Elárulták a szakértők, mi hozhatná el a változást

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát