Friss hírek

Lakóingatlan

Lázár Jánosnak sürgősen lépnie kell a lakáspiacon

Lázár Jánosnak sürgősen lépnie kell a lakáspiacon

Hírfigyelő 24-08-01 1049

Tovább tart az erős lejtmenet a lakásépítéseknél, a második negyedévben sem sikerült többet befejezni, mint az elsőben. A kormánynak újabb ösztönzőket kell bevetnie vagy kiterjeszteni a támogatottak körét.

 Az idei második háromhavi időszakban is majdnem ugyanannyi lakás épült, mint az elsőben, így az első félévben alig haladta meg a hatezret az átadott új lakások száma – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán nyilvánosságra hozott adataiból. Ez tragikusan kevés és előrevetíti, hogy 2024 egészében ismét messze a 2020-ban mért 28 ezer alatt lesz az éves mutató

Idén az első negyedévben az előző év azonos időszakához mérten még 23 százalékos volt a zuhanás, ezt a második negyedévben 18 százalékra sikerült csökkenteni. A fővárosban javult a helyzet, mert „csak” 8,3 százalékos volt a mérséklődés az idei és a tavalyi első féléveket nézve, de Budapesten kívül drámai változások zajlottak: többnyire ötödével, egyes városokban vagy községekben harmadával is kevesebb lakás készült el. Országosan egyedül Szeged és Kecskemét tartotta a frontot, minden más nagyváros és nagyobb régió jelentősen fékezett.

A teljes cikk az mfor.hu oldalán olvasható >>

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát