Friss hírek

Lakóingatlan

Lakásfelújítás – ingyenmilliókkal?

Lakásfelújítás – ingyenmilliókkal?

Hírfigyelő 23-08-11 767

A lakóingatlanok energiamegtakarítást célzó felújításához kamattámogatott hitelt, illetve vissza nem térítendő támogatást javasol az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). A részleteket a VG.hu árulta el, lássuk, mit mondanak a számok!

Az ÉVOSZ maximum 5 millió forint nagyságrendű hitel mértékéig javasolja a kamattámogatást, évi 5 százalékos kamatláb alkalmazásával. Emellett szerintük lehetőséget kellene adni 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás igénybevételére. Gépészeti felújításnál pedig további 1 millió forint vissza nem térítendő támogatást tartanak szükségesnek. 

A szakszövetség szerint ezekre az intézkedésekre azért van szükség, mert a 4,6 milliós magyarországi lakásállomány mintegy 80 százaléka már nem felel meg az energetikai elvárásoknak. Továbbá az ÉVOSZ azért szorgalmazza a lakóingatlanok energiamegtakarítását célzó felújításokat, mert számításai szerint azokból mind a lakást felújítónak, mind az építőipari vállalkozásoknak, mind pedig az államnak, az állami költségvetésnek pozitív eredménye származik.


TRAPÉZLEMEZ GYÁRTÁS - rendelésre, rövid határidővel! Jellemzők: T20 / 1150mm széles / 0,5m - 10m hosszúságig / 5 féle szín.  Turai fatelep  ☎️ 06 70 77 87 972 vagy 06 70 777 99 82


Ennek alátámasztására az ÉVOSZ számításokat végzett, amelyek alapján dolgozta ki a kamattámogatott hitelre, illetve a vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó javaslatait – írta közleményében a szakszövetség.

A Világgazdaság értesülése alapján az építőipari szakszövetség az állam számára nullszaldós formában dolgozta ki az akár négymillió forintos vissza nem térítendő támogatást és kedvezményes hitelt is magába foglaló lakossági energetikai felújítási programot.

Az ÉVOSZ friss számításai szerint

  • a homlokzati hőszigetelés 5 millió forint,
  • a homlokzati nyílászárók cseréje 4 millió forint,
  • a födém hőszigetelése 2 millió forint,

ennek alapján a termikus burok kiépítésének teljes költsége 11 millió forintból megvalósítható. 


HA SZÁMÍT A JÓ ÁR - ameddig a készlet tart! 2. osztályú deszka ideiglenesen készleten a  Turai fatelep ráktárkészletén,  ☎️06 70 77 87 972 vagy 06 70 777 99 82


Ezt segítené a javaslatuk szerint az állami energetikai felújítási program 3 millió forint vissza nem térítendő támogatással, és további egymillió forint vissza nem térítendő támogatást kapnának a gépészeti felújítást is vállalók.

A matematika alapján tizenkétmillió forint értékű energetikai célú épületfelújítás után négymillió forintnyi áfa, szja, társadalombiztosítási járulék, szocho és társasági adó folyna vissza az állami kasszába, ezáltal a központi költségvetés számára nullszaldós lenne az a lakossági felújítási támogatási program – nyilatkozta a Világgazdaságnak a szövetség.

I Forrás: Otthonteremtési Kedvezmények blogspot.com 

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Idén is díjazta a szakma a privátbanki, a vagyonkezelési, és a prémium banki szektorok legjobbjait
Idén is díjazta a szakma a privátbanki, a vagyonkezelési, és a prémium banki szektorok legjobbjait
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Kutatás: Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót
Kutatás: Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Az iroda már nem pusztán munkahely: három erő rajzolja át a piacot
Az iroda már nem pusztán munkahely: három erő rajzolja át a piacot
Megugrott az érdeklődés az okosriasztók iránt
Megugrott az érdeklődés az okosriasztók iránt
Magyar űrkísérletek nyomában: Kutatók Éjszakája a HUNIVERZUM-ban
Magyar űrkísérletek nyomában: Kutatók Éjszakája a HUNIVERZUM-ban
Longevity kutatás: a hosszú és teljes élet titka
Longevity kutatás: a hosszú és teljes élet titka