2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

Lakóingatlan

Már látni, milyen munkákra készülnek az otthonfelújítási programra pályázók

2024-06-26 605

Nyílászárócserében és homlokzati hőszigetelésben gondolkodnak a legtöbben, de sokan más, nem támogatott munkálatokat is elvégeznének az Otthonfelújítási Hitelprogramra pályázók közül. A szakember túlterheltségre számít.

Jelentős érdeklődést tapasztal a hétfőn induló Otthonfelújítási Hitelprogrammal kapcsolatban az egyik piaci szereplő. A cég pályázati tanácsadó csoportjához már több mint 2300 ügyfél regisztrált, akik „10 százaléka lényegében sínen van”, és közülük többen vannak olyanok, akik felkészültek a pályázati dokumentációval, és a július elsejei nyitás napján el is tudják indítani a pályázati folyamatot az MFB-pontokon – idézték a Piramis Építőház Kft. közleményében Juhász Attilát, a társaság tulajdonosát.

A cégvezető szerint az ügyfelek közül többen más felújítási munkákkal is összekötnék a családi házak energiahatékonyságának javítását célzó támogatási programot, amely keretein belül összesen 7 millió forintos beruházás támogatására lehet pályázni, egymillió forint önerővel, amihez hatmilliót ad az állam, részben kedvezményes hitelként, részben vissza nem térítendő támogatásként.

A teljes cikk: Már látni, milyen munkákra készülnek az otthonfelújítási programra pályázók

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője