2025. november 16., vasárnap - Ödön

Lakóingatlan

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

2024-03-28 686

Az elmúlt hónapokat 2023-hoz képest megnövekedett forgalom jellemezte a Velencei-tó környékének ingatlanpiacán is, melyet csak a jelentős túlárazottság fékez. Ezt próbálják kompenzálni a vevők az egyre nagyobb alkukkal.

A tavalyi év vége óta érezhető egy fokozott, az azt megelőző hónapokat jellemző forgalomnál mintegy 20-30 százalékkal nagyobb érdeklődés a Velencei-tó és környékének ingatlanpiacán - jelezte dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának szakmai vezetője.

Ez a növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy 2023 végén még a CSOK előző verziójának utolsó pillanatokban történő kihasználása mozgatta meg a keresletet, míg az idei év első hónapjaiban már az új feltételek mellett elérhető támogatás. Emellett a csökkenő hitelkamatok is közrejátszottak a bővülésben, ahogy a mérséklődő infláció is javíthatott a vevők hangulatán, várakozásain - vélekedett a szakértő.

A kínálat esetében ugyanakkor nem tudott jelentősebb változásról beszámolni Kovács Csaba az egy évvel ezelőtti helyzethez képest: továbbra is viszonylag bőséges a választék a terület ingatlanpiacán, igaz ugyanakkor, hogy a számottevő túlárazottság is megmaradt: “nem nagyon van összefésülve a kereslet és a kínálat” - fogalmazott.

Azt is megjegyezte azonban, hogy az ingatlankínálatnak van olyan szegmense, ahol az elmúlt egy év során növekedtek az értékesítési árak: a kisebb lakóingatlanok esetében. Eközben viszont a nagyobb értékű, méretű, valamint a rossz energiahatékonyságú házaknál az árak ereszkedését tapasztalták az ingatlanközvetítők. Az ebbe a kategóriába tartozó ingatlanokat majdnem lehetetlen most eladni, minimális rájuk a kereslet - tette hozzá.

Emellett az is jellemző az év eleji ingatlanpiacra, hogy a korábbinál nagyobbak lettek az alkuk: a korábbi 5-10 százalék helyett találkozni lehet most akár 20-25 százalékos alkukkal is.

A tipikus eladási folyamat egyébként úgy néz ki, hogy elég magas áron meghirdetik a tulajdonosok az ingatlanjukat, amire “meg sem mozdul a kapásjelző”, majd aztán hosszan csökkentik az árat, mely így fokozatosan éri el azt a szintet, ahol már hajlandóak alkuba bocsátkozni az érdeklődők.

Ilyenkor a kérdés az, hogy mennyire komolyak a tulajdonosok eladási szándékai, sokan ugyanis megpróbálják kitartani az árat, míg akiknek sürgős vagy fontos az értékesítés, azok belemennek egy lealkudott, reális eladási árba is - magyarázta Kovács Csaba.

Mindez az értékesítési időnél úgy jelentkezik, hogy a reálisan árazott lakóingatlanok esetében 45-90 napos folyamatra lehet számítani, a hétvégi házak esetében inkább 60-120 napos az értékesítési idő egy jól meghatározott indulási ár esetében, de az irreálisan árazott ingatlanok évekig is a piacon ragadhatnak.

A leginkább keresett ingatlanok persze az előbbieknél gyorsabban is eladhatók, ezek alapvetően a hitelfelvételre alkalmas lakóingatlanok köréből kerülnek most ki. Lakásoknál a 40-60 négyzetméteres alapterületű kategória a legkeresettebb, főleg, ha felújított, míg házaknál a 60-100 négyzetméteres. E felett nem nagyon keresik a vevők a házakat, kivéve abban az esetben, ha korszerűek és energiahatékonyak, ezeknek ugyanis megvan a maga speciális vevőköre, mely hajlandó megfizetni értük a magasabb árakat.

Megveszik persze olcsón a rossz állapotú, kisméretű ingatlanokat is a vevők, ha olcsón kínálják őket, de jellemzően olyanok választják ezeket, akik aztán maguk állnak neki a felújításnak, vagy legalábbis a nagyobb részét saját kezűleg végzik - derült ki az ingatlanközvetítő szavaiból.

Az újépítésű ingatlanoknak viszont szerény most a piaca. Természetesen akadnak futó projektek, azonban az 1,2 millió forintos négyzetméterárakat sok vevő magasnak érzi a Velencei-tónál. Tapasztalható egyébként az is, hogy kifulladni látszik itt a lendület: az építésre alkalmas telkeket sem lehet gyorsan eladni, az építési kedv érezhetően nem túl jelentős a szakértő szerint.

Ami pedig a kiadó ingatlanok piacát illeti, abban egy sajátos szegmensként megjelentek a munkásszállásként kiadott házak, melyekre jellemző, hogy ezek általában nem a legjobb állapotú ingatlanok a piacon. Mindez persze nem jelenti a tavasztól őszig tartó kiadó nyaralók kínálatának beszűkülését, hiszen ez a szegmens várhatóan továbbra is töretlenül keresett lesz, de egyébként lakáscélra is könnyen ki lehet adni az ingatlanokat, melyekre a budapesti áraknál 20-30 százalékkal alacsonyabb bérleti díjak jellemzők - jegyezte meg dr. Kovács Csaba.

A szakértő egyébként arra számít az idei évben, hogy amennyiben tovább mérséklődnek a jelzáloghitelek kamatai, esetleg lesznek további illetékkedvezmények az újépítésű ingatlanok esetében, akkor folytatódhat a felfelé tartó trend.


Háttérinformáció:

A 23 éves Balla Ingatlan a legidősebb ingatlanközvetítő hálózat a hazai piacon, a magyar tulajdonban lévő vállalkozást 2000-ben alapította Balla Ákos. A 40 irodával rendelkező vállalkozás Magyarország négy legnagyobb ingatlanközvetítő hálózatának egyike. A cégcsoport munkatársainak száma közel 150.

Balla Ingatlan

http://ballaingatlan.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője