Friss hírek

Lakóingatlan

Ez a pluszkiadás aligha jött jól az egyetemistáknak

Ez a pluszkiadás aligha jött jól az egyetemistáknak

Hírfigyelő 23-08-29 1025

A főbb egyetemvárosokban augusztus első két hetében megkötött lakásbiztosítások átlagdíja 11 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. A lakásbiztosítások piacán is élénkülést hozott – a viharkárok mellett – a felsőoktatási ponthatárok július végi kihirdetése után induló albérletpiaci főszezon.

Augusztus első felében az egy évvel korábbinál 26 százalékkal több, közel 1300 lakásbiztosítási szerződést kötöttek a Netrisknél, de ez a szám augusztus végéig várhatóan tovább növekedhet. 

Ennyibe kerülnek a biztosítások a főbb egyetemvárosokban

Az augusztus első két hetében megkötött lakásbiztosítások átlagdíja meghaladta a 36 ezer forintot, ami 11 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. A legnagyobb egyetemvárosokat nézve kiderül, hogy a budapesti ingatlanokra között lakásbiztosítások száma 25 százalékkal nőtt, az egy évre vetített átlagdíj pedig 12 százalékkal 36 ezer forint fölé emelkedett. Győrben, Miskolcon, Szegeden, Debrecenben és Pécsen a megkötött lakásbiztosítások száma 17 százalékkal emelkedett, az átlagdíj pedig 12 százalékkal 31 ezer forint fölé nőtt. 

A bérlőnek és a bérbeadóknak is fontos

„A megfelelő ingatlan megtalálása után mind a bérlőknek, mind a bérbeadóknak fontos, hogy tisztázzák a lakásbiztosításra vonatkozó feltételeket. Többféle megoldás van. Sokszor a tulajdonos, vagyis a bérbeadó gondoskodik erről, de van, hogy a bérlő feladata. Tisztázni kell, hogy a meglévő biztosítás csak az ingatlanra vagy az ingóságokra is vonatkozik-e. Például, ha egy bútorozatlan vagy hiányosan felszerelt lakást vesz ki valaki és a saját eszközeit, bútorait, gépeit viszi oda, a jelenlegi biztosítás pedig az ingóságokra nem vonatkozik vagy csak nagyon alacsony értékre szól, akkor érdemes az ingóságokat biztosítani külön” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója. 

A teljes cikk: Ez a pluszkiadás aligha jött jól az egyetemistáknak

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.