Friss hírek

Lakóingatlan

Átlépték a 1,5 milliós négyzetméterárat az új lakások Budapesten, megduplázódott a forgalom

Átlépték a 1,5 milliós négyzetméterárat az új lakások Budapesten, megduplázódott a forgalom

Hírfigyelő 24-07-17 885

A tavalyi mélypont után az idei első fél évben látványos növekedést produkált a budapesti újlakáspiac. Éves alapon az új kínálat 90%-kal, a forgalom pedig bő kétszeresére bővült – derült ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.  Minden kerületben várható társasház-átadás, de továbbra is a XIII. kerület a legélénkebb, a projektek darabszáma alapján pedig a XI. kerület áll az élen. Idén a jelenlegi adatok szerint a tavalyinál 13%-kal több, mintegy 6450 új társasházi lakás átadására számíthatunk Budapesten, az 5%-os lakásáfa tavasszal bejelentett meghosszabbítása a kínálati és a keresleti oldalnak is segít.

A 2023-as zuhanás után, azzal összevetve idén egyértelműen élénk a budapesti újlakás-piac. A legnagyobb fejlesztők szinte mindegyike már az első hónapokban új projekttel, vagy projekt-ütemmel lépett piacra, s számtalan kisebb társasházi beruházás is indult városszerte. A növekvő kínálat alapja az ugyancsak élénkülő kereslet. Az ismét emelkedő reálbérek, az alacsonyabb infláció, a mentális limit közelébe csökkenő lakáshitel-kamatok, illetve az állampapírok visszaeső hozama – és az ezekhez kapcsolódó aktuális (kamat)kifizetések – mind a kereslet élénkülését hozzák. A befektetési célú vásárlók növekvő száma és aránya is érezhetővé vált idén. Mindez pedig a fő piaci mutatókban is leképeződik.

Az idei első hat hónapban 97 új, kétlakásosnál nagyobb projekt értékesítése indult el Budapesten, melyek keretében mintegy 3 ezer lakás épül. Ez az előző fél évhez képest 60%-os, a tavalyi első fél évvel összevetve közel 90%-os bővülést jelent

A fő keresleti indikátor, az eladott új társasházi lakások száma adatbázisunk szerint, idén június végéig 3500 volt, ami a megelőző fél évhez képest két és félszeres, 2023 első fél évéhez képest bő kétszeres növekedés. Ilyen magas értékesítési volument utoljára két éve, a Zöld Otthon Program vonzó hitelkonstrukciója által pörgetett időszakban láthattunk” – összegezi a fő indikátorokat Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.

A teljes cikk: Átlépték a 1,5 milliós négyzetméterárat az új lakások Budapesten, megduplázódott a forgalom

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát