2026. június 10., szerda - Margit

Lakóingatlan

Nagyot fordult a világ a házgyári lakások körül. Épülésükkor csodának, később szitokszónak számítottak, a pandémia ideje alatt pedig a megváltozott vásárlói szokások miatt váltak mellőzötté…
Bár a kislakások még ezekben a nehéz hónapokban is kelendőnek bizonyulnak, az OTP Ingatlanpont szakértői szerint ebből még nem következik, hogy 2023 a garzonok éve…
Harmadával esett vissza budapesti újlakás-forgalom tavaly az OTP Jelzálogbank szerint, az MNB lassuló a lakásár-dinamikát mért 2022 harmadik negyedévében.
Ingatlant általában nem mindennap veszünk, sokszor pedig a kiszemelt ház megvétele lesz életünk legnagyobb kiadása és elköteleződése, főleg ha hitelt is igénybe kell vennünk hozzá.…
A családok számára elérhető, akár 3 millió forintos összeget elérő otthonfelújítási támogatás 2022 január elsejével startolt. Az igénylést 2022.12.31-ig lehetett benyújtani, viszont néhány esetben ezt…
Az elmúlt fél évben nagy változások történtek a hazai ingatlanpiacon, szűkült a kereslet, bővülni kezdett a kínálat. Az árakban ugyanakkor egyelőre csak korlátozott mértékben mutatkozik…
Egyelőre nem hozott kiugró árcsökkenést a trendforduló az ingatlanpiacon, és az enyhe tél miatt sem jelentek meg tömegével a kínálatban a korszerűtlenebb ingatlanok. Az új…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

More details
Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

More details
Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője