2026. február 28., szombat - Elemér

Lakóingatlan

Az előző évi mélyrepülés után lassan kezd talpra állni az ingatlanpiac a 18. kerületben is, ugyanakkor komoly gondot okoz a vevők számára a gyenge kínálat,…
Olyan rossz állapotban van a hazai lakóingatlanok nagy része, hogy egy felújítással szinte biztosan garantálható a 30 százalékos energiahatékonysági javulás – ezt mondta az Építési…
Egyértelműen árfelhajtó hatású, hogy a nyugat-magyarországi nagyvárosban számos autóipari és technológiai cég telepedett meg, élén az Audival. Bár a lakásépítés üteme ott is lassult az…
Nyugat-Európa-szerte komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt évek során két apró ingatlanpiaci szegmens: a magánkollégiumok (student housing) és a közösségi társasházak (co-living) piaca, sőt már…
Az Y és Z generáció tagjainak fogyasztói szokásai és elvárásai sok mindenben eltérnek az előttük járó generációktól. Hatékony elérésük, szokásaik változásának követése kihívás elé állítja…
Két új kormányzati támogatástípus is segíti az albérletet keresők lakhatását. A 180 ezer forint körüli havi juttatások március 18-án induló első hulláma azokat a regisztrált…
A piacon elérhető, technológiailag egyre fejlettebb okosotthon-rendszerekkel ma már akár távolról is irányíthatjuk házunk elektromos berendezéseit az árnyékolástól a klíma működéséig. Magyarországon is egyre többen…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

More details
Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

More details
Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

More details
Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

More details
Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője