A kormány nyitott az új kollégiumfejlesztési elképzelésekre, a fővárosi lakhatási válság kezelése érdekében – közölte a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerdán a Facebook-oldalán.
Bár az indulás előtt óriási várakozás előzte meg a 2024. július elsejétől elérhető Otthonfelújítás Programot, a kezdeti lelkesedés után sokat vesztett lendületéből az érdeklődés. A…
2025-ben, egyéves időtartamre lehetőség nyílik a nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználására, ami rengeteg embert érinthet majd.
Nem feltétlenül érdemes az 5 százalékos THM-plafon bevezetésére várni a lakásvásárlásban gondolkodóknak: a piacon az ingatlanár-emelkedés az elmúlt évben már 6,5 százalékos volt és gyorsul.…
És kik azok, akik nem nagyon számíthatnak arra, hogy jelzáloghitellel tudnak ingatlant vásárolni? A szakértő elmondta, ki mire számíthat hitelfelvételnél.
Az előzetes tervekhez képest korábban szerezte meg használatbavételi engedélyét, ezzel jelentős mérföldkőhöz érkezett a LIVING által fejlesztett Kassák Projekt harmadik, egyben záróüteme, a Kassák Terrace.…
Az Airbnb teljes budapesti szabályozása bár csupán a fővárosi lakásállomány másfél százalékát érinti, mégis megfizethetőbbé teheti a lakhatást és hatással lehet a kiköltözési mérlegre is…