Friss hírek

Kereskedelem

Ott vetik be a fapados szuperdiszkontot, ahol kevesen számítanak rá

Ott vetik be a fapados szuperdiszkontot, ahol kevesen számítanak rá

Hírfigyelő 24-06-25 1085

A Carrefour, Franciaország legnagyobb áruházlánca bevállalta, hogy saját boltjainak is versenytársat teremt azzal, hogy bevezeti hazai piacára a világ szegény részén sikeres áruháztípusát.

A Carrefour hivatalosan megnyitotta első Atacadão áruház Franciaországban. Alexandre Bompard, a kiskereskedő vezérigazgatója szerint „radikálisan más” vásárlási tapasztalatot kínálnak a fogyasztóknak. Ez alatt az értendő, hogy az Atacadão boltjai raktáráruházak, amelyekből raklapról vihető el az áru.

A cégvezető a LinkedInt választotta arra, hogy leírja a legfontosabb tudnivalókat az új boltról. A június 20-án megnyitott, Aulnay-sous-Boisban található áruház eléggé nagy, tízezer négyzetméter alapterületű. Francia földön még nem láttak ilyen típusú boltot. Termékei 70 százalékát francia beszállítóktól vásárolja.

A 20 ezer árucikk negyede saját márkás termék. Az Atacadão-féle diszkontot eredetileg Brazíliában vezették be, ahol a megjelentést követő öt évben óriási sikert értek el vele. Ezt követően egy másik nem éppen gazdag országban, Marokkóban is megjelentek vele. Az előbbi országban 366, az utóbbiban 15 Atacadão áruház üzemel. A Carrefour 2022-ben hirdette meg, hogy Franciaországban is meg akarja honosítani a raktáráruházakat, ami része 2026-ig szóló fejlesztési tervének.

A teljes cikk: Ott vetik be a fapados szuperdiszkontot, ahol kevesen számítanak rá

 

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van