Friss hírek

Kereskedelem

Megtört a magyar kiskereskedelmet sújtó átok? Utolérte a multikat egy hazai üzletlánc

Megtört a magyar kiskereskedelmet sújtó átok? Utolérte a multikat egy hazai üzletlánc

Hírfigyelő 23-04-04 1098

A 2004-es alapítású, 100 százalékban magyar tulajdonú EcoFamily kiskereskedelmi lánc mára az FMCG szektor egyik meghatározó cége lett Magyarországon. Árbevételben és munkavállalói létszámban is már a nemzetközi és a hazai tulajdonú boltláncok egyik legnagyobb versenytársává nőtte ki magát. Tóth Andreát, az üzletlánc ügyvezetőjét arról kérdeztük, hogyan sikerült nekik az, amibe nagyon sok bicska tört már bele Magyarországon: hatékonyság tekintetében felzárkózni a multikhoz.

Egy vidéki kisváros vegyesboltjaként indultak, mára az FMCG szektor egyik meghatározó cége lettek Magyarországon. Hogyan sikerült ekkorát fejlődni?

Az EcoFamily bolthálózatot a Napcsillag Kft. üzemelteti. Az első üzletünket Várpalotán nyitottuk. Mivel ajkai központú cég vagyunk, ezért érthető módon első körben Veszprém megyében, majd Észak-Dunántúlon kezdtünk újabb egységeket nyitni.

Az igazán nagy mérföldkő a veszprémi üzletünk megnyitása volt 2008-ban, amely azóta is egy bevásárlóközpontban található. Azóta még dinamikusabb növekedési pályán vagyunk, árbevételben és munkavállalói létszámban is már a nemzetközi és a hazai tulajdonú boltláncok egyik legnagyobb versenytársává nőttük ki magunkat.

A társaság az elmúlt években 58 boltból álló üzletlánccá fejlődött, amely mintegy 1300 főnek biztosít munkát.

Az 58 üzlet több, mint például ahány Müller drogéria összesen volt 2021-ben Magyarországon. Az árbevételük hogy alakul a nagyokhoz viszonyítva? 

A folyamatos üzletnyitásoknak és a 2020-ban elindított webshopunknak köszönhetően a bevételeink is folyamatos növekedési ívet mutatnak.

A 2022-es bruttó árbevételünk már megközelítette a 100 milliárd forintot. Az elmúlt közel 20 évben úgy gondolom, hogy méltó társai lettünk ezeknek a nagy multinacionális vállalatoknak, mind árbevételben, mind munkavállaói létszámban.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy nálunk a fejlődés is azt a célt szolgálja, hogy minél több munkavállalónknak, a vevőinknek és partnereinknek biztosíthassunk családias környezetet, ahol szeretnénk teret engedni annak, hogy kollégáink és vásárlóink is megélhessék a pillanatot. 

A teljes cikk: Megtört a magyar kiskereskedelmet sújtó átok? Utolérte a multikat egy hazai üzletlánc

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van