Friss hírek

Kereskedelem

Mától nem verhetnek át a boltokban, tett róla a kormány

Mától nem verhetnek át a boltokban, tett róla a kormány

Hírfigyelő 24-03-01 911

Új intézkedés lépett hatályba március 1-jén a kereskedelemre vonatkozóan, amely lényegében mindenkit érint. Az 1 milliárd forintos árbevétel feletti boltokban ugyanis mostantól jelezni kell, hogy ha egy termék kiszerelése, praktikusan mérete vagy térfogata csökkent. A változásra két teljes hónapon át fel kell hívni a figyelmet, a kormány ily módon lép fel az utóbbi időben nagy port kavart zsugorinfláció ellen. A részleteket Gerlaki Bence, a Nemzetgazdasági Minisztérium kereskedelemért felelős helyettes államtitkára ismertette.

Az élelmiszerárstop kivezetése óta több újabb intézkedés is született a kereskedelemben a fogyasztók védelmében, ilyen volt a kötelező bolti akciózás és az online árfigyelő rendszer elindítása, 2024. március 1-től pedig ide sorolható a termékek csökkenő kiszereléseire vonatkozó figyelemfelhívó kampány. Ezek a kormányzati lépések már eddig is hozzájárultak az infláció letöréséhez, amely tavaly októberre egy számjegyűvé (9,9 százalék) szelídült, idén januárban pedig már csak 3,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet.

A teljes cikk: Mától nem verhetnek át a boltokban, tett róla a kormány

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van