Friss hírek

Kereskedelem

Lemaradásban a világ vezető luxusgyártója

Lemaradásban a világ vezető luxusgyártója

Hírfigyelő 24-12-11 1074

Ugyan az Estée Lauder még a luxusvilág csúcsán van, gyülekeznek a viharfelhők a cég fölött. A hagyományosan erős kínai piac visszaesését is megérzik, de Nyugaton sem túl jó a vállalat helyzete. A L’Oréal olyan előnybe került, amit ugyan be lehet hozni, de alapos szemléletváltásra van szükség.

Estée Lauder, a magyar felmenőkkel is rendelkező legendás alapító elképesztő elszántsággal a semmiből épített fel egy mára már több milliárd dolláros szépségápolási óriást és nem mellesleg egy rendkívül erős brandet. Azonban a részvény árfolyama a 2021-es 370-es árfolyam körüli csúcsához képest novemberben 62 dollár környékén is kereskedett, ami nagyjából 83 százalékos zuhanást jelent. A Lauder-család harmadik generációjának tagjai nemrég jelentették be, hogy visszalépnek a cég aktív menedzseléséből és passzív részvényesként folytatják. De mi történt pontosan?

 A kínai összeomlás

A covid utáni években megbicsaklott a kínai gazdaság, ami erősen megütötte az országban különösen népszerű globális luxusipari szereplőket. A Louis Vuitton és a Gucci mellett a szépségápolási cégek is megérezték a lassulást.

Az Estée Laudernek különösen fájt Kína, mivel az utóbbi években itt tudtak leginkább növekedni. Mivel korábban nem számoltak a gyengélkedéssel, jelentős termékkészletek halmozódtak fel, melytől csak lassan vagy fogyasztói akciókkal tudtak megválni. Ugyan az eladások csak kisebb mértékbnen csökkentek, az ázsiai szegmens mükődési profitja 2023-as pénzügyi év 824 millió dollárja után 2024-ben 224 millióra csökkent.

Amerikában eddig is küzködött az Estée Lauder

Logikus lenne a feltételezés, hogy a Kínában látott iparági lassulás idővel meg fog oldódni, addig pedig az európai és amerikai piacokra továbbra is tud a cég támaszkodni. Azonban míg az Estée Lauder ázsiai eládásai átlagosan 9 százalékkal nőttek az utóbbi 10 évben, addig az amerikai kontinensen a bevétel nagyjából ott van ahol 10 éve. Ez egészen elképesztő adat, főleg hogy az Egyesült Államokban azóta nagyjából 33 százalékos infláció volt.

Nehéz pontosan megmondani, hogy mi a fő ok erre a gyenge teljesítményre, mivel a kontinensen belül a cég nem publikálja az összetételt részleteiben, de a jelentések alapján a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az Estée Lauder az ázsiai növekedést hajszolva levette a fókuszt Amerikáról és sok új belépő kihasználta a covid óta jócskán megváltozott környezetet.

Megváltoztak a fogyasztói szokások

Hosszú évek óta két szereplő dominálja a premium szépség és bőrápolási piacot, az Estée Lauder és a L’Oréal. Fontos megjegyezni, hogy itt nem csak erre két brandre kell gondolni ami a cégek nevét viseli, hiszen az Estée Lauder olyan márkákat is tulajdonol többek között, mint a Mac, a Clinique, a Bobbi Brown és a The Ordinary. De miért ilyen domináns ez a két vállalat?

A két vállalat erős brandeket épített fel amelyek nagy forgalmat és rutinszerű vásárlókat generálnak. A sikeres márkából adódó nagy méretnek köszönhetően a fix költségek szétoszlanak és nagyobb lesz a nyereségük termékenként, mint egy kis szereplőnek. Az így szerzett többletprofit nagy részét visszaforgatják marketingre és termékfejlesztésre, ami tovább növeli a brandek ismertségét így pedig a termékek iránti keresletet és ezzel folytatódik az ismétlődő kör.

Továbbá a feltörekvő, kis piaci réseket kihasználó új cégek örömmel adják el márkáikat az Esteé Lauder és L’Oréal párosnak, hiszen ezek a hosszú távon, szinergiákban gondolkodó cégek magasabb értékeltségeken is átvesznek kisebb szereplőket, illetve az eladó nyugodt lehet, hogy cégének nem lesz baja a két óriásnál.

A teljes cikk a forbes.hu oldalán olvasható >

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?