2026. február 27., péntek - Ákos, Bátor

Kereskedelem

Elindult az FMCG TOP

2024-06-07 1095

Idén is előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken, jó gyakorlatokon keresztül láthatnak rá a résztvevők a legjelentősebb hazai és nemzetközi piaci folyamatokra. Dr. Nagy István agrárminiszter nyitotta meg a szakmai konferenciát.

A szakmai konferenciát Dr. Nagy István agrárminiszter nyitotta meg, aki nyitóbeszédében elmondta: fontos, hogy a kihívásokban a lehetőséget is megtaláljuk. A miniszter egy hajós metaforával élve kijelentette, hogy az élelmiszeripari ágazatnak egészen 2027-ig a szelet a minisztérium adja, amely az ipar háta mögül fog fújni a termeléstől - a feldolgozáson keresztül - az értékesítésig. Az élelmiszeripart olyan láncba kell rendezni, amely a magyar nemzetgazdaságban a megfelelő helyre emeli azt. 

Az élelmiszeripar 4000 vállalkozása 75 ezer embernek ad munkát, a terület 33 szakágazat munkáját fogja össze - mondta el az agrárminiszter. Az élelmiszeripar 2015-től stratégiai ágazat. Az agrárminisztérium támogatásainak több mint a fele az élelmiszeriparnak jut, a minisztérium kiemelt célja pedig, hogy 2021-2027 között magasabb hozzáadott értékű termékek kerüljenek a fogyasztók asztalára.

 Nagy István elmondta, hogy az élelmiszeripar az egyik legbiztosabb ágazat a nemzetgazdaságban. Cél az, hogy a beruházások értéke tovább tudjon nőni, valamint kijelentette, hogy az élelmiszeripar exportját 25 milliárd euróra kell növelni. Hozzátette: 484 milliárd forint támogatás áll a feldolgozóipar részére.

A kiskereskedelemre rátérve elmondta, hogy a szektor 3.8 százalékát adja a hazai GDP-nek. A kiskereskedelem 107 ezer üzlete, 364 ezer embert foglalkoztat, ami a teljes hazai foglakoztatás 7.2 százaléka. A pandémia visszavetette a kiskereskedelem növekedését, a 2022-es volumen csökkenés 2023 decemberében növekedésnek indult.

Az agrárminiszter megemlítette az Élelmiszeripar bajnokai programot is, amely elmondása szerint a kicsiket támogatja hatékonyan. “Az élelmiszerbiztonság nemzetgazdasági kérdés, az önrendelkezés pedig nem megkerülhető” - mondta.

Ács Dóra, a Store Insider magazin főszerkesztője köszöntőjében elmondta, hogy a konferencia címe - Polarizálódó kihívások, változó horizontok -  utalás arra, hogy egyre több szélsőséggel és kihívással kell szembenéznie annak, aki az FMCG területén működik. “Ugyanakkor ezek a nehézségek új utakat is jelentenek” - mondta el a Store Insider főszerkesztője.   

Többek között előadást tart, Dr. Kozák Tamás az OKSZ főtitkára,  Vágyi Erik az NIQ ügyvezetője, Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke, Élelmiszerbankok Európai Szövetsége hálózatfejlesztési vezetője; Feitel Balázs, az Ipsos ügyvezető igazgatója

I Forrás:Storeinsider.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
Most éri meg igazán egy használt lakásból új építésűre váltani

Most éri meg igazán egy használt lakásból új építésűre váltani

More details
KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Pentagon: bármi áron megszerzik az egyik legnagyobb AI-cég szolgáltatását

Pentagon: bármi áron megszerzik az egyik legnagyobb AI-cég szolgáltatását

More details
Ausztrália csatlakozott az India AI Impact Summit nyilatkozatához

Ausztrália csatlakozott az India AI Impact Summit nyilatkozatához

More details
Bárány Napok – Gasztronómiai kaland 2026. március 28–29-én!

Bárány Napok – Gasztronómiai kaland 2026. március 28–29-én!

More details
Szavatolt biztonság – raktárak és lejárati idők

Szavatolt biztonság – raktárak és lejárati idők

More details
Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul

Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul

More details
Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újság fogyasztásban!

Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újság fogyasztásban!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője