2026. január 12., hétfő - Ernő

Kereskedelem

Egy fájdalmas kereskedelmi adat, sorra zárnak be a kisebb üzletek

2023-07-19 1075

A kiskereskedelmi üzletek száma 2015 óta jelentősen csökken, 2019 vége óta az összes egység 10 százaléka tette ki végleg a "zárva" táblát. Az utóbbi egy év alatt pedig országosan majdnem 4600 kiskereskedelmi üzlet húzta le a rolót Magyarországon és Budapesten zárt be a legtöbb kiskereskedelmi egység.

A KSH adatai alapján 2022. december 31-én 107 ezer kiskereskedelmi üzlet működött Magyarországon, az előző év azonos időszakához képest majdnem 4600-zal kevesebb. Ez összesen négy százalékos visszaesést jelent egyetlen év alatt - írja a Pénzcentrum.

Leginkább a használatcikkeket árusító üzleteket érintette a bezárás, ezek száma 6,6 százalékkal csökkent 2021 végéhez képest, de textil- és ruhaüzletből is majdnem 6 százalékkal kevesebb volt tavaly év végén, mint egy évvel korábban, az iparcikk jellegű üzleteknek pedig az 5,7 százaléka tűnt el.

A boltok legnagyobb csoportjából, az úgynevezett "könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletekből" 29 413 darabot tartottak nyilván 2022 végén, egy évvel korábban még 30 648 darab működött, azaz itt 4 százalékos volt a visszaesés.

Az élelmiszerboltok 3,14 százaléka zárt be egy év alatt. Legkevésbé a bútor-, műszakicikk-üzletek sínylették meg a tavalyi évet, ezeknek mindössze másfél százaléka tűnt el.

2022. vége óta textil- és ruhaüzletből 16,8 százalékkal üzemel kevesebb, a használatcikk üzleteknek pedig több mint 22 százaléka zárt be országosan.

Gyalay-Korpos Gyula, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke a lap megkeresésére kifejtette, hogy az okok mindenki számára jól ismertek, ha a boltbezárásokat vizsgáljuk.

"Bizony az energiaárak növekedését nem kerülhették el a boltok tulajdonosai sem. A négy százalékos visszaesés soknak számít, legutóbb akkor volt ennyi, mikor a koronavírus-járvány miatt be kellett zárniuk a bevásárlóközpontoknak, és a hosszas, kényszerű leállás sok bolt végleges bezárását is eredményezte. Ebben a mostani esetben nem a covid, hanem az energiaárak mellett a fogyasztás visszaesése és a forint-euró árfolyam eszeveszett hullámvasutazása is kellett mindehhez: sok üzlet tulajdonosa euróért veszi az áruját, amit viszont itthon nyilván forintért kell eladnia. Van olyan üzlettulajdonos, aki olyan árut is tart még, amit a 420 forint feletti euró-árfolyam idején vásárolt - ezt pedig lehetetlen forintért eladni" - mondta a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke.

"Ha valóban sikerül az év végére egy számjegyű inflációt elérni, az mindenképpen jót tenne. Számításaink szerint ez azt eredményezné, hogy már a következő év elején megállhat ez a durva boltbezárási tendencia" - fogalmazott a MBSZ elnöke.

A teljes cikk: Egy fájdalmas kereskedelmi adat, sorra zárnak be a kisebb üzletek

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

More details
Tíz éve még magányos mesterek, ma már tízezren alakítják együtt a szakma jövőjét

Tíz éve még magányos mesterek, ma már tízezren alakítják együtt a szakma jövőjét

More details
10 éves koncepcióval köszöntik az új évet a logisztikai szakmai szervezetek

10 éves koncepcióval köszöntik az új évet a logisztikai szakmai szervezetek

More details
Walter Katalin általános vezérigazgató-helyettesként erősíti tovább a Winget

Walter Katalin általános vezérigazgató-helyettesként erősíti tovább a Winget

More details
A DHL 3000 négyzetméteres új központja a Libertyben lesz

A DHL 3000 négyzetméteres új központja a Libertyben lesz

More details
Otthon Start Expo, 2026. január 17.

Otthon Start Expo, 2026. január 17.

More details
Gyász Németországban: meghalt az egyik leggazdagabb üzletember

Gyász Németországban: meghalt az egyik leggazdagabb üzletember

More details
Válogatás a 2025-ös év magyar márkasztorijaiból

Válogatás a 2025-ös év magyar márkasztorijaiból

More details
Magyarországra jön a Lululemon

Magyarországra jön a Lululemon

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője