2026. július 1., szerda - Annamária

Kereskedelem

Újabb ruhabolt vonul ki Magyarországról, csődhullámtól tartanak a ruházati kereskedők

2021-02-15 1142

Csődhullám szélén állhat a ruházati kereskedelem, amit súlyosan érintett a világjárvány miatti korlátozások is. Mintegy 20 üzletet zár be Magyarországon a Cosmos City.Mind a 20 magyarországi üzletét bezárta és kivonul az országból a Cosmos City ruházati lánc – számolt be a hírről a Napi.hu.

A hálózat eddig Budapesten négy helyszínen, míg vidéken a legtöbb megyeszékhelyen, valamint néhány más városban is működtetett nagy alapterületű, alacsony árfekvésű ruhadarabokat kínáló boltokat. Az üzletlánc mögött álló cégről egyébként nem sikerült a Napi.hu-nak adatokat fellelnie.

Bár november-decemberben ugyanakkora mértékben, 40-60 százalékkal csökkent a ruházati kereskedők bevétele, mint tavasszal, de mivel a forgalmuk nagyobb részét bonyolítják ebben az időszakban, drágább termékekkel, ezért ez nagyobb kiesés – nyilatkozta a lapnak Csordás Norbert, a számos ruházati kkv-t, és az ételudvarok vendéglátós cégeit tömörítő Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesületének (BBÉE) szóvivője. A szakember csődhullámot lát előre.

A korlátozások miatt a legnagyobb csökkenést a legmagasabb bérleti díjú, legnagyobb tömegeket vonzó budapesti bevásárlóközpontok bérlői szenvedték el.

Nemrég vonult ki Magyarországról egyébként a Promod, a Charles Vögele, valamint a Vagabond is.

(Forrás: www.hvg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője