2026. július 2., csütörtök - Ottó

Kereskedelem

Majdnem negyedével csökkenhet a luxusmárkák bevétele

2020-11-19 820

Hat év növekedés után idén jelentősen, 23 százalékkal eshet a luxustermékek globális eladása a koronavírus-járvány miatt – áll a témában szakértő Bain & Company tanácsadó cég és az olasz luxustermékek gyártóit összefogó elitszervezet, az Altagamma közös tanulmányában – írja az MTI.

A szerdán ismertetett előrejelzés mindazonáltal még kedvezőnek is mondható a Bain tavaszi becsléséhez képest, ami akkor jóval nagyobb, 35 százalékos eladáscsökkenést vetített előre. Az előrejelzésen részben amiatt változtattak, hogy élénkülni kezdett a kereslet Kínában, amelyre a luxustermékek globális eladásának a harmada esik. Az új becslés szerint a világ luxuscikkeladása 217 milliárd dollár lesz az idén, ami 2 milliárd dollárral kisebb a 2014. évinél és 64 milliárd dollárral elmarad a tavalyi szinttől.

Amennyiben beigazolódik a várakozás, akkor az idei lesz az első csökkenés az ágazatban 2009 óta, amikor az értékesítés 9 százalékkal esett, de a következő évben már jelentős növekedés következett be.

Bain azzal számol, hogy a luxustermékek gyártóinak a nyeresége idén 60 százalékkal zuhan, és jövőre ennek csupán a felét sikerül visszanyerniük.

(Forrás: www.index.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője